2012. július. 03. 12:21 hvg.hu Utolsó frissítés: 2012. július. 03. 12:12 Itthon

Megszűnhet a korai fejlesztés a bölcsődékben

A korai gyógypedagógiai fejlesztés-gondozás megvalósítását lehetetleníti el a köznevelési törvény, valamint a jövő évi költségvetés tervezete a Magyar Bölcsődék Egyesülete és a Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezete szerint. Az egyesületek úgy vélik, a jogszabályok megszüntetik a korai fejlesztést azokban a nem köznevelési intézményekben, ahol ezt eddig jogszabály lehetővé tette és ezt a tevékenységet normatíva biztosításával támogatta is.

Amennyiben a köznevelési törvény és a 2013. évi költségvetési törvénytervezet nem került módosításra és változatlan formában kerül elfogadásra a Magyar Bölcsődék Egyesülete és a Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezete szerint a bölcsődék feladatának finanszírozását veszik el. A fenntartók jelenleg még az egészséges gyermekekre vonatkozó bölcsődei finanszírozást sem látják a jövő évi költségvetési tervezetben, az önkormányzatok pedig nem fogják tudni kigazdálkodni a sajátos nevelési igényű gyermekek korai fejlesztésének támogatását.

Az új gyermekek bölcsődei felvételéről már 2012 első félévében döntöttek, korai fejlesztésük 2012/13-as tanév kezdetén, szeptember 1-jével megkezdődik, de az intézkedések következtében 2013. január 1-jétől sorsuk és fejlesztőik (kisgyermeknevelők, gyógypedagógusok, konduktorok, stb.) sorsa is kilátástalanná válik - írják a szervezetek nyílt levelükben, amelyet Orbán Viktor miniszterelnöknek, Balog Zoltán emberi erőforrás minsizternek, valamint Hoffmann Rózsa oktatási és Soltész Miklós szociális államtitkárnak címetek.

Amennyiben a korai fejlesztést igénylő gyermekek fejlesztése egyik napról a másikra megszűnne, a szüleiknek egyik napról a másiknak el kellene hagynia munkahelyüket, hogy maguk foglalkozzanak a gyerkeikkel. Ráadásul ezeket a gyerekeket így megfosztják a közösség és a szocializáció adta fejlesztési lehetőségektől; attól, hogy egy állandó közösségben, gyermekek között lehessenek, hogy önállósági és önkiszolgálási törekvésük fejlesztésének támogatásával kiszolgáltatottságuk csökkenjen.

A szervezetek felhívják a figyelmet rá, hogy a TÁMOP pályázatokban, új bölcsődék építése esetén előnyt jelentett a sajátos nevelési igényű gyermekek bölcsődei integrációjának kialakítása, ezért több pályázó a korai fejlesztés tárgyi feltételeit kialakította, és szakembereket is alkalmazott.

A szervezetek szerint a köznevelési törvénnyel és a költségvetéssel az az Alaptörvényben megfogalmazott gyermeki jog sérül, mely szerint: „Minden gyermeknek joga van a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges védelemhez, és gondoskodáshoz", emellett pedig a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségéről szóló törvényben megfogalmazottak is sérülni fognak, ráadásul az intézkedés tervezet szembe megy az Európai Bizottság „Koragyermekkori nevelés és gondozás: hogy minden gyermek szilárdan megalapozhassa a jövőjét” c. 2011.02.17.-i közleményével.

A szervezetek közleménye szerint jelenleg a korai fejlesztést végző bölcsődék kidolgozott módszertannal, tapasztalattal és eredménnyel, megfelelő eszközökkel, jól felszerelt, a különböző terápiák biztosításához szükséges fejlesztő helyiségekkel és fejlesztő szakemberekkel (kisgyermeknevelők, gyógypedagógusok, konduktorok stb.) rendelkeznek.

A helyzet megoldására azt szeretnék elérni, hogy a kormány kezdjen egyeztetéseket az érintett szervezetekkel.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.