Szalai Annamáriáékhoz kerülne Némethné több jogosítványa
Az elektronikus hírközlést érintő egyes törvények módosításáról szóló javaslatot nyújtott be két fideszes képviselő. A változtatások elsősorban a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) autonómiáját és kompetenciáját erősítik azzal, hogy átkerül a hatósághoz több olyan hatáskör, amely ma még a nemzeti fejlesztési miniszternél van.
Cser-Palkovics András és Nyitrai Zsolt fideszes képviselők törvényjavaslatának indoklása szerint a módosítást egyebek mellett az indokolja, hogy az egyetemes szerződéssel és a koncessziós szerződésekkel kapcsolatos hatáskörök még a nemzeti fejlesztési miniszternél vannak, miközben ezeket egyértelműen a szabályozónak kell gyakorolnia. Mindez erősíti a hatóság autonómiáját is.
A módosítást szükségessé teszi az is, hogy a hatóságnak meg kell felelnie az Európai Unió keretszabályozásában szigorúan rögzített függetlenségi feltételeknek, ezért valamennyi szabályozói jellegű hatáskör át kell tenni az NMHH-hoz.
A javaslat orvosolja azt a problémát is, hogy mivel a minisztérium közjogi státusából adódóan nem alkothat önállóan stratégiát és ágazati politikát a hatóság döntési kompetenciájába tartozó kérdésekben, ezek a tevékenységek is kerüljenek át oda, ahol az ehhez, illetve a végrehajtáshoz szükséges döntési, hatásköri, felhatalmazási és tulajdonosi kompetenciák rendelkezésre állnak.
A javaslat módosítja a katasztrófariasztással kapcsolatos szabályokat is, mivel a lakosság riasztása jellemzően még a minősített időszak, így a különleges jogrend bevezetése előtt szükséges. Előfordulhat ugyanis, hogy a gyors változások miatt a lakosság riasztása nem tűr késedelmet.
Ekkor célszerűen alkalmazható lenne az ország légi riasztására szolgáló rendszer (Országos Légiriasztási Rendszer, OLGI), amely egy központi vezérléssel azonnal megszakítja az előre meghatározott televízió-, illetve rádióadó műsorát és azok hangsávjában leadja a közleményt. Mivel jelenleg az OLGI működtetése a több szerv között felosztott felelősség miatt rendkívül bonyolult, a képviselők azt javasolják, hogy az teljes egészben kerüljön az NMHH-hoz.
Az indoklás szerint jelenleg a hírközlési szolgáltatók védelmi feladatokra kijelölése, valamint az OLGI-ba bekapcsolt szolgáltatók kijelölése még az elektronikus hírközlésért felelős miniszter feladata. Az elmúlt évek tapasztalatai azonban azt mutatják, hogy a szabályozás rugalmatlan, folyamatosan "késésben lévő" állapotot hoz létre, amit meg kell szüntetni.