Vizsgálatot kér az NFM a MÁV-os felvétel miatt
Vizsgálatot kezdeményez a többek között a vasúti fejlesztésekkel kapcsolatos korrupciós vádakat is tartalmazó, a hétvégén megjelent videófelvétellel kapcsolatban a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára, Völner Pál - közölte az NFM, amely jogi lépéseket is tervez. A tárca megerősítette azt is, hogy a felvételen szereplő szakértő munkaviszonyát megszüntették.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) határozottan cáfolja azokat a valótlan állításokat, amelyek szerint a tárca a korábban megnyitott vasúti mellékvonalak bezárását tervezi. A tárca visszautasítja azokat a kijelentéseket és nyilatkozatokat, amelyek a minisztérium vezetőinek szavahihetőségét megkérdőjelezik - olvasható a közleményben.
A tárca szerint kizárólag magánvéleményt fogalmazott meg az a szakértő, aki a Vasúti Dolgozók Szakszervezete (VDSZSZ) és a MÁV Start Zrt. közötti egyeztetésen vett részt június 8-án. "Az említett egyeztetésen a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium nem volt jelen. Az ott elhangzottak stílusa és tartalma mind politikailag, mind szakmailag, mind erkölcsileg elfogadhatatlan, ezért attól teljes mértékben elhatárolódik a tárca" - olvasható a minisztérium közleményében.
Az NFM a közleményben megerősítette az Index korábbi értesülését, amely szerint a Közlekedéstudományi Intézet felvételen szereplő szakértőjének munkaviszonyát megszüntették.
"Az intézet munkatársa megfigyelőként vett részt az egyeztetésen és kizárólag a menetrend-szerkesztéssel kapcsolatos kérdésekben volt illetékes tájékoztatni a jelenlevőket, mandátuma csakis erre vonatkozott. Kijelentései nem felelnek meg a tárca szakmai és politikai álláspontjának" - tette hozzá a tárca.
Az NFM a közlemény szerint határozottan visszautasítja az érintett szakszervezet eljárásmódját is, "amely során egy belső, szakmai háttérbeszélgetésről készített, megvágott videofelvételt a jelenlévők előzetes tájékoztatása és jóváhagyása nélkül nyilvánosságra hozott.
Völner Pál infrastruktúráért felelős államtitkár a közlemény szerint ezért a MÁV Start Zrt. és a Közlekedéstudományi Nkft. vezetőihez fordul annak érdekében, hogy vizsgálják ki az egyeztetés pontos körülményeit.
"A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium továbbá határozottan visszautasítja azokat a valótlan állításokat, amelyek az egyes vasútfejlesztési projektekkel kapcsolatban a felvételen és a sajtóban elhangzottak és pusztán pártpolitikai érdekeket szolgálnak" - olvasható a közleményben.
"A tárca továbbra is határozottan azt kéri, hogy amennyiben bárki visszaélésről vagy jogszerűtlenségről szerez tudomást, tegye meg a szükséges bejelentéseket az illetékes hatóságoknál" - írja az NFM, amely hozzáteszi, a "következő napokban megteszi az ügyben indokolt jogi lépéseket".