2012. június. 11. 19:33 MTI Utolsó frissítés: 2012. június. 11. 19:34 Itthon

Elhunyt Lipták András Széchenyi-díjas kémikus

Életének 77. évében hétfőn elhunyt Lipták András akadémikus, Széchenyi-díjas szerves kémikus, a szénhidrát és az immunkémia neves kutatója - olvasható a Magyar Tudományos Akadémia honlapján.

"A Kossuth Lajos Tudományegyetem egykori rektora, az MTA Debreceni Területi Bizottsága és az OTKA (Országos Tudományos Kutatási Alapprogramok) hajdani elnöke a hazai és a nemzetközi tudományos élet neves személyisége volt" - emeli ki a honlap.

Lipták András 1935-ben született Székelyen. 1961-ben diplomázott a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen (KLTE, ma Debreceni Egyetem). Tanársegédként az egyetem biokémiai tanszékén kezdett el tanítani, 1966-ban adjunktusi kinevezést kapott, 1973-ban egyetemi docens, 1984-ben pedig egyetemi tanári lett. 1988-tól tanszékvezetőként irányította a biokémiai tanszéket. 1987 és 1989 között az egyetem természettudományi karának dékánja volt, 1989-ben rektorhelyettessé, egy évvel később pedig rektorrá választották. Az egyetem élén 1993-ig, a tanszék élén 1996-ig állt. 2005-ben professor emeritusi címet kapott. 

Több ízben kutatott külföldön: 1972-ben, valamint 1978-79-ben Humboldt-ösztöndíjjal Németországban dolgozott, 1984-85-ben pedig a bethesdai Maryland Egyetem vendégprofesszora volt. 2000-ben Szilárd Leó-ösztöndíjjal kutatott. 1973-ban védte meg kandidátusi, 1983-ban akadémiai doktori értekezését. 

A Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává 1990-ben választották, 1998-ban az MTA rendes tagja lett. 1996 és 1999 között a Kémiai Tudományok Osztályának elnöke volt, 1995-96-ban a Doktori Tanács társelnöki pozícióját töltötte be. 1997-ben az OTKA, 2005-ben a Debreceni Akadémiai Bizottság elnökévé választották. 1997-ben felvette tagjai közé a londoni Európai Akadémia.

Lipták András fő kutatási területe a szénhidrát- és immunkémia. Több mint kétszáz tudományos közlemény szerzője vagy társszerzője, összesen tizenöt szabadalmat jegyeztetett be. Munkásságát egyebek közt Szent-Györgyi Albert-díjjal (1993), Széchenyi-díjjal (1995), Ipolyi Arnold tudományfejlesztési díjjal (2003), valamint Pázmány Péter felsőoktatási díjjal (2007) ismerték el.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.