2012. június. 11. 15:02 hvg.hu Utolsó frissítés: 2012. június. 11. 14:56 Itthon

Index: a BM kicenzúrázta Parti Nagy Lajost

A Belügyminisztérium kivetette egy menekültnapi kiadványból Kőszeg Ferenc, Makai József és Parti Nagy Lajos írásait, mert azok szerinte nincsenek összhangban a támogatott célkitűzésekkel és a kormány érdekeivel - írta hétfői cikkében az Index.

Az Európai Menekültügyi Alap (EMA) pályázatára a menekültek és oltalmazottak társadalmi beilleszkedését támogató projektekkel lehetett jelentkezni, ennek az alapnak a forrásai háromnegyedrészt az uniós, negyedrészt a magyar költségvetésből származnak - írja az Index. A lap szerint egy reklámcég, a Kastner & Partners Kft. (K&P) pályázatot nyújtott be egy 40 oldalas menekültügyi kiadvány elkészítésére, és az EMA többi programjához hasonlóan a pályázatokat jóváhagyó „felelős hatóság” a Belügyminisztérium volt. Az Index emlékeztet rá, hogy az Európai Unió által létrehozott migrációs alapok hazai menekültügyi pályázataival kapcsolatban már korábban is felmerült, hogy szerencsés-e, ha azokról pont a BM dönt, mivel a pénzekért a civil jogvédő szervezetek jelenleg a BM irányítása alatt álló, olyan szervezetekkel és intézményekkel versenyeznek, amelyeknek a működését vizsgálják.

Miután a pályázó mellékelte a szerzők nyilatkozatait a minisztériumnak, és májusra elkészült az újság kézirata, a BM jelezte, hogy néhány, a kiadványban szereplő cikk - szerzői Kőszeg Ferenc, Makai József és Parti-Nagy Lajos - nem felel meg a „támogatott célkitűzésnek”, ezért nem járul hozzá a megjelenésükhöz és fizetni sem hajlandó értük. Az Index érdeklődésére a sajtóosztály közölte, hogy a cikkek „nem támogatják maradéktalanul az elismert menekültek, oltalmazottak társadalmi integrációját, nem a társadalom érzékenyítésére irányulnak, és így nincsenek összhangban a benyújtott pályázat céljával, az Európai Menekültügyi Alap többéves programjával, valamint az Európai Parlament és a Tanács 2007/573/ EK Határozatának 3. cikkének (3) bekezdésével sem”.

Az Index úgy tudja, hogy a pályázónak küldött eredeti levélben az is szerepelt, hogy az írások nem képviselik a kormányzat érdekeit. A BM lépése mindemellett azért is meglepő, mert a kifogásolt szerzők neve szerepelt a pályázati dokumentációban, így a tárcát nem érhette váratlanul, hogy a szövegek sarkos vagy kritikus véleményeket is tartalmaznak, és az eltávolított írások ráadásul részben épp a BM által működtetett idegenrendészeti intézményrendszer működési anomáliáiról szóltak - írja az Index. A három írás teljes terjedelmében az Élet és Irodalom következő számában lesz olvasható.

Hirdetés
hvg360 Fülöp István 2024. december. 02. 06:30

Kivéreztetett önkormányzatok: durva helyiadó-emelésbe kezd több kerület és város, hogy pótolja az elvont pénzeket

Évek óta tart az önkormányzatok kivéreztetése a kormány által, elég csak az iparűzési adó felfüggesztésére vagy a különleges gazdasági övezetek kijelölésére gondolni. A jelek szerint több budapesti kerület és megyei jogú város komolyan vette Navracsics Tibor tanácsát, és januártól egyes helyi adók jelentős emelésével kompenzálja az elvont pénzeket. Megnéztük, hol, mennyivel nőnek a ezek a közterhek.