Itthon MTI 2012. május. 29. 14:45

Lázár kifakadt: "az MSZP születése óta egy strómanpárt"

A kormány elmúlt két évéről szóltak a napirend előtti felszólalások az Országgyűlés keddi ülésén. Az ellenzék kifogásait fogalmazta meg, míg a Fidesz erre éles hangvételben válaszolt.

A napirend előtti felszólalások előtt Kövér László házelnök bejelentette, hogy az Orbán-kormány két évéről szóló politikai vitanap kezdeményezésének beadványa tartalmazza a szükséges számú aláírásokat, a vitanap időpontjára a házbizottság tesz majd javaslatot.

A vitanapot az MSZP kezdeményezte, az LMP és a Jobbik is támogatta, a Demokratikus Koalíciót a szocialisták nem keresték meg. A beadványhoz 78 aláírás szükséges. Az MSZP korábban azt közölte: azt javasolták, hogy június 13-án legyen a vitanap. A politikai vitát a parlament az indítvány benyújtásától számított tizennégy napon belül tarthatja meg legkorábban, legkésőbb  pedig huszonnyolc nap elteltével.

A jobbikos Volner János szerint öngerjesztő gazdasági folyamat indult a kormány megszorító politikája által. Azt mondta, az adóemelések a gazdaság visszaesésével járnak. Kifogásolta, hogy idén minden állampolgár 60 ezer forinttal kevesebb pénzből gazdálkodhat, és szerinte már 4 millióan élnek a létminimum alatt az országban.

MTI / Soós Lajos

Cséfalvay Zoltán államtitkár arra emlékeztette a képviselőt, hogy a kabinet eladósodott országot örökölt, amely a lakosságot és a vállalkozói szektort is érintette. Szerinte ha az adósságot le tudjuk küzdeni, akkor mással is lehet foglalkozni, az ehhez szükséges lépéseket pedig a kormány megtette az első két évében. Adóssággal nem lehet életszínvonalat javítani - hangsúlyozta.

Jávor Benedek, az LMP frakcióvezetője a kormány elmúlt kétéves tevékenységéről szólva kifogásolta, hogy elmaradt a nagy társadalmi alrendszerek átalakítása, ehelyett szűkült a hozzáférés a felsőoktatáshoz, az egészségügyben pedig átfogó reform helyett "a gyógyszerkassza kifosztásának lehettünk tanúi". Az ügynökakták nyilvánosságát elsunnyogja a kormány - fogalmazott -, és fokozódtak a társadalmi különbségek a szegényellenes adópolitika által.

A képviselő dilettánsnak nevezte a kormány gazdaságpolitikáját, amely recesszióba taszította a gazdaságot. Semmi nem lett a korrupcióellenes fellépésből sem, amelynek ígéretével kezdte a kormány a munkáját - tette hozzá.

Nem zsákutcában vagyunk, hanem boxutcában - mondta válaszában Rétvári Bence államtitkár, megjegyezve: eddig az volt az ellenzék problémája, hogy túl sokat tett a kormány a gyors törvénykezéssel. Felhívta a figyelmet arra, hogy a leszakadók védelmében a kormány a multinacionális vállalatoktól vett el 1500 milliárd forintot, nem a kiskeresetűektől. Az államtitkár a foglalkoztatottak számának növekedéséről is beszélt, valamint a bürokrácia csökkentéséről és a vállalkozásokat segítő programokról.

"Ma ünnepli második éves fennállását a magyar nemzeti oligarchák kormánya" - kezdte felszólalását Lukács Zoltán (MSZP), majd megemlítette, hogy nőtt a felszámolt cégek száma, a kudarcba fulladt gazdaságpolitikát pedig leginkább az építőipar érezte meg.

Van azonban egy építőipari cég - jegyezte meg -, a Közgép, amely ebben az időben is jelentősen tudott növekedni, hiszen 300 milliárd forintnyi, a GDP 1 százalékát kitevő állami megrendelést kapott. A képviselő hosszasan sorolta a vállalat által elnyert állami beruházásokat, például a Szajol-Békéscsaba vasútvonal felújításának munkáját.

Cséfalvay Zoltán államtitkár megismételte, hogy fenntartható pályára kell állítani a gazdaságot, ehhez pedig szerinte erős középvállalkozói és kisvállalkozói szektorra van szükség. Megemlítette, hogy a külföldi tulajdonú nagyvállalatok hatékonyan működnek ugyan, a hazaiak azonban csak ritkán képesek exportra termelni és kevésbé hatékonyak, technológia-igényesek. Ezt a két szektort az államtitkár úgy kapcsolná össze, hogy azzal a magyar gazdaság erősödjön.

A fideszes Lázár János Lukács Zoltán szocialista politikus felszólalására reagálva kijelentette, hogy "az MSZP születése óta egy strómanpárt, ezért sosem volt bátorsága arra, hogy a multinacionális tőkével szemben érdemi lépéseket tegyenek".

A politikus azt tanácsolta az MSZP-s felszólalónak, hogy "ha találkozni akar azokkal, akik az országot tönkretették, csak forduljon hátra és nézze meg saját frakcióját". Kijelentette azt is, hogy az igazi oligarchák a szocialista frakcióban vannak, valamint, hogy ha 2010-ben csődöt jelentett volna az ország,  az igazságszolgáltatás vitte volna el az MSZP-seket.

A Közgép állami megrendeléseire vonatkozó kifogásokkal kapcsolatban azt vetette fel: igaz-e, hogy a szocialistáknak köszönhetően az uniós fejlesztési források 60 százalékát külföldi beruházók viszik ki az országból? Szerinte ezt kellene parlamenti vizsgálóbizottságnak áttekintenie, nem pedig a hazai vállalkozások munkáját - utalt arra, hogy az ellenzék a Közgép állami megrendelésének vizsgálatára kezdeményezett bizottságot.

Új jelenségnek nevezte, hogy a parlamentben olyan pártok ülnek - az LMP-t, az MSZP-t és más pártokat említve -, amelyeket külföldi, amerikai érdekcsoportok pénzelnek. "Mi magyar pénzből, magyar vállalkozókkal, Magyarországnak csináltunk politikát az elmúlt két évben" - mondta.

Kövesse a hvg.hu parlamenti tudósítását percről percre!

Hirdetés