Itthon MTI 2012. május. 14. 13:17

Tarlós: idén félmilliárdért javítják a 3-as metró vonalát

Idén 500 millió forintot biztosít a főváros a 3-as metró infrastruktúrájának javítására, ebből egyebek mellett 600 méter hosszan kicserélik a legrosszabb állapotú vágányokat - jelentette be Tarlós István főpolgármester hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.

A fideszes városvezető hangsúlyozta: 2012-ben az üzembiztonságot garantáló intézkedéseket tudják megtenni, ezek során az elsődleges az utasok biztonsága. Hangsúlyozta, hogy nem "bagatellizálják el" a 3-as metró problémáját, a vonal nagyon leromlott állapotban van, a teljes felújítás megkezdése azonban 2013-ban nem lehetséges. 

Bődey János

Úgy vélte, a "Demszky-hagyaték" miatt "szükségállapotszerű" helyzet jött létre Budapesten. Kifejtette: a 4-es metró első szakaszának költségeiből megoldhatták volna többek között a 3-as metró teljes felújítását.  

Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatója azt mondta, elképzelhető, hogy több átmeneti intézkedést meg kell hozni, így sebességkorlátozásokat és járműkivonásokat is, hogy az üzembiztonságot fenntartsák. Hozzátette: egyre többet kell a metróvonalra költeni és egyre nagyobb kockázattal működik a 3-as vonal.

Hirdetés
hvg360 Hamvay Péter 2024. december. 19. 06:00

Magyar Péter: Lehet, hogy kamikaze kormány leszünk

Magyar Péter szerint a politika nem agysebészet, csak tisztességesen kell menedzselni az országot. Azt mondja, nincs benne bosszúvágy, de hatalomra jutása esetén leváltaná azt az ezer-kétezer embert, akik foglyul ejtették az országot, a tolvajoktól pedig visszavenné, amit loptak. Úgy látja, Orbánnak egyre keményebb eszközökhöz kell nyúlnia csapata egyben tartásához, ezért durva másfél évre számít a 2026-os választásokig. HVG-portré.