Kivették a cigány szót Pintérék tervezetéből
Megváltoztatta a Belügyminisztérium a nemzeti társadalmi felzárkózási stratégia intézkedési tervében a veszélyeztetett fiatalok célcsoportjainak elnevezését - közölte a tárca sajtóosztálya csütörtökön. Korábban négy civil szervezet azt közölte, hogy a BM megbélyegzi a roma gyerekeket.
"Fontos hangsúlyozni, hogy bár vannak veszélyeztetett csoportok, közösségek, ahol a gyermekek fokozottan vannak kitéve a bűnözés hatásainak, ezt meghatározni azonban etnikai alapon nem lehet" - olvasható a megnevezés megváltoztatásáról szóló csütörtöki minisztériumi közleményben.
A BM szerint nemzeti társadalmi felzárkózási stratégiában foglaltak végrehajtását szolgáló, a tárca által készített intézkedési terv felülvizsgálata során ezért a célcsoportok megnevezéseit "iskolarendszerben elérhető gyerekek és fiatalok", valamint "iskolarendszerben nem elérhető gyerekek és fiatalok" megnevezéssel határozták meg. A civil szervezetek által vitatott megjelölést - azaz „az iskolarendszerben nem elérhető cigány gyerekek és fiatalok” kiegészítést - törölték a tervből.
Az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány, a Magyar Helsinki Bizottság, a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda, valamint a Társaság a Szabadságjogokért korábban azt közölte, hogy BM megbélyegzi a cigány gyerekeket. A minisztérium a stratégiában olyan modellprogram kidolgozását írja elő, amelynek célja kizárólag a cigány gyerekek jogkövető magatartásának elősegítése - tette közzé korábban a Magyar Helsinki Bizottság. A tárca így azt sugallta, hogy csak a roma származású gyerekek magatartásával van probléma, miközben nyilvánvaló, hogy a jogkövető magatartás minősége nem etnikai vagy szociális helyzet kérdése - tették hozzá a jogvédők.
A tárca csütörtöki közleménye szerint a kormányprogram egyik legfontosabb célkitűzése, hogy rend legyen Magyarországon. Azt írták: "egy társadalom életében a legfontosabb közös érték az a rend, amely megadja a hétköznapok biztonságát, a boldogulás alapfeltételét". Hozzátették, hogy a rendszerető társadalom fenntartásához, a jogkövető életmód kialakulásához a család szerepén túl szükséges a társadalmi együttélés alapvető szabályainak megismertetése a gyermekekkel, fiatalokkal, lehetőleg minél korábban.
A parlament múlt heti plenáris ülésén Szabó Tímea, az LMP képviselője is arról beszélt, hogy a program kizárólag a cigány gyerekek jogkövető magatartásáról szól majd, ami szerinte a romák megbélyegzését jelenti. Kontrát Károly államtitkár válaszában arra hívta fel a figyelmet, hogy a minisztérium az intézkedési terv módosításáról döntött, így megváltozott a képviselő által kifogásolt megfogalmazás.