Schmitt Pál szerint Áder János legitimitása és politikai előélete is százszázalékos, a köztársasági elnök maradéktalanul ellátja majd a demokrácia védelmét és megtestesíti a nemzet egységét. A volt köztársasági elnök a jövőben a fiatalok egészségre való nevelésével folytatná munkásságát.
A volt köztársasági elnök utódjának szerdai megválasztása után az MTI-nek azt mondta: nagyon jó választásnak tartja Áder Jánost a posztra, aki rendkívül jártas a politikában. "Kétharmadot kapott a parlamenttől, és ez a kétharmad az egész ország kétharmadát képviseli" - mondta, hozzátéve: Áder János legitimitása és politikai előélete is százszázalékos.
Schmitt Pál azt is közölte: azon lesz, hogy a legjobb tudása szerint adja át a hivatalát utódjának.
A volt államfő saját terveiről szólva elmondta: az életművét az ország jó híréhez való hozzájárulással, vagy a fiatalok egészségre való neveléssel próbálja folytatni. A volt államfő azt mondta: a Nemzetközi Olimpiai Bizottság is számít a munkájára, ahol 80 éves koráig tag maradhat.