Hamis tanúzás miatt vádat emeltek Szilvásy György egykori titokminiszter ellen a Benedek Fülöp volt agrárállamtitkár ügyében folyó nyomozás során - különleges facsemetékkel kapcsolatban - tett vallomása miatt.
A Főváros Főügyészségen hétfőn közölték, hogy a Budapesti Nyomozó Ügyészség vádat emelt dr. Sz. György ellen büntetőügyben elkövetett hamis tanúzás bűntette miatt.
A vádirat lényege szerint a vádlott 2010. július 27-én egy, a Budapesti Nyomozó Ügyészségen hűtlen kezelés bűntette miatt indult (jelenleg a Központi Nyomozó Főügyészségen folyamatban lévő) bűnügyben tanúkihallgatása során az ügy lényeges körülményére nézve valótlan tartalmú vallomást tett. Az eljárást a Pesti Központi Kerületi Bíróság folytatja.
Tavaly áprilisban a Fővárosi Főügyészség arról tájékoztatott, hogy a Budapesti Nyomozó Ügyészség hamis tanúzás miatt gyanúsítottként hallgatta ki az egykori minisztert, aki érdemi és részletes védekezést terjesztett elő, illetve panasszal élt kihallgatása ellen.
A m1 Híradója akkor arról is beszámolt, hogy a Gyurcsány-kormány titokminisztere a gyanú szerint 2010. július 27-én, a Benedek Fülöp volt agrárállamtitkár ellen folyó nyomozás során tett valótlan tartalmú tanúvallomást. Szilvásy György az ügyészségi nyomozók kérdésére, akkor azt mondta, kifizette azt a harminc különleges gesztenyefa-csemetét, amelyet Benedek Fülöp szerzett neki, az ügyészség szerint viszont nem fizette ki - hangzott el a Híradóban.
Benedek Fülöp 2003 és 2006 között az agrártárca közigazgatási, majd 2006-tól 2008-ig szakállamtitkára, 2008 és 2009 között a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgató-helyettese volt. E tisztségeiben végzett tevékenysége nyomán több ügyben gyanúsítottként hallgatták ki az egykori államtitkárt, egyebek mellett jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés és magánokirat-hamisítás miatt.
Az egyik ügyészségi gyanúsítás lényege szerint "B. Fülöp 2005-2007-ben jogosulatlanul szervezett meg reprezentációs célú protokollvadászatokat, illetve 2006-ban közreműködött abban, hogy saját célra megrendelt facsemeték ellenértékét a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet fiktív tanácsadói szerződések megkötése útján fizesse ki". A Fővárosi Ítélőtábla Benedek Fülöpöt egy másik ügyben tavaly márciusban jogerősen másfél év, három év próbaidőre felfüggesztett börtönre és hárommillió forint pénzbüntetésre ítélte egy pákozdi ingatlanügylet során elkövetett hivatali visszaélés miatt.