Feljelentést tettek a MÁV-ingatlanok eladása ügyében
A piaci ár töredékéért játszotta át a MÁV 2004-2005-ben két szolnoki ingatlanját egy MSZP közeli társaságnak, amely két hónappal később 130 millió forintos haszonnal adta át azokat a Tesco projektcégének. A Kehi vizsgálata szerint a vasúttársaságot összesen 185 millió forintos vagyoni kár érhette, emiatt csütörtökön hűtlen kezelés gyanújával ismeretlen elkövető ellen büntetőfeljelentést tett - írja a Magyar Nemzet.
A lap pénteki számában ismerteti: a Kehi feljelentése szerint az egyik MÁV-ingatlan esetében az árverés csupán formális volt, ráadásul többszörösen megsértették az árverési szabályokat. Például a kiírástól számítva az engedélyezettnél hamarabb bonyolították le az árverést, továbbá annak biztosítékaként szabályellenesen magas összeget adtak meg. A másik ingatlan esetében pedig az volt szabálytalan, hogy nem írtak ki rá pályázatot vagy árverést.
A hivatal gyanúja szerint a megvalósult szabálytalanságok által a MÁV képviseletében eljáró személyek kötelezettségüket vétkes módon megsértették, a vevő részéről eljáró személyek pedig közreműködtek a cselekmény elkövetésében. A cikk szerint a legfőbb ügyésznek küldött feljelentés rámutat: megalapozottan feltételezhető, hogy a Tesco vásárlási szándéka miatt a MÁV és a Balo Kft. részéről eljáró személyek ismerték az ingatlanok valós piaci értékét.