Itthon MTI 2012. április. 10. 07:03

Gyurcsány-szakdolgozat: az egyetem sajtósát cáfolja a levéltáros

Gyurcsány Ferenc dolgozatát nem selejtezték le - írta keddi számában a Magyar Hírlap.

"Intézményünk valóban vett át letétként a közgazdaság-tudományi karon született szakdolgozatokat, de ezek közül a legkorábbi 2000-ből való. Az átvett dokumentumokat a levéltár nem selejtezte le" – közölte a lappal a Pécsi Tudományegyetem (PTE) főlevéltárosa.

Lengvári István igazgató ezzel cáfolja az egyetem sajtóreferensének azt a Hírlapnak adott nyilatkozatát, amely szerint Gyurcsány Ferenc dolgozatát 2003-ban átadták a levéltárnak, s ott öt év után leselejtezték.

A lap emlékeztetett: az 1984-ben készült, szőlészeti témájú diplomamunkát azért nem lelték, mert egy "kulcsos szekrényből" eltűnt. Az 1991-ben a közgazdasági karon készültről azt állították, azt a kar átadta a levéltárnak, ám mivel ez nem közirat, öt év után leselejtezték.

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke, független parlamenti képviselő csütörtökön - a Pécsi Újság hírére, hogy a Pécsi Tudományegyetem leállította 1984-ben írt diplomamunkájának keresését - úgy nyilatkozott: ha megtalálja, nyilvánosságra hozza szakdolgozatait. A volt miniszterelnök úgy fogalmazott, nem fogja kezét-lábát törni, hogy megtalálja saját példányait, de a normálisan elvárható, átlagos erőfeszítéseket megteszi a diplomamunkák felkutatása érdekében. Hozzátette, jó pár ezer kötetes könyvtára van, és a pécsi idők óta hatszor költözött, sok holmi még mindig dobozokban van, a következő napokban, hetekben azonban ki fogja nyitni a dobozokat, és végignézi a polcokon a köteteket.

Gyurcsány Ferenc Facebookra feltöltött indexe
Facebook / Gyurcsány Ferenc

"Nem volt túl fényes, de ezek szerint volt szakdolgozatom" - írta korábban a Facebook-profiljára kirakott fotó képaláírásában Gyurcsány Ferenc, akiről a Pécsi Újság.hu olyan, saját bevallása szerint is bizonyítatlan pletykákat és nyilatkozatokat idézett fel, amelyek szerint a volt kormányfő szakdolgozat nélkül kapott diplomát. Gyurcsány később a másik szakdolgozatának bizonyítványát is kitette az oldalra.

Schmitt Pál lemondása után politikusok szakdolgozatainak felkutatásáról cikkeznek a napilapok, a Magyar Nemzet szerint lavinát indított el a lemondott államfő kisdoktorija.

Hirdetés
hvg360 Hamvay Péter 2024. december. 19. 06:00

Magyar Péter: Lehet, hogy kamikaze kormány leszünk

Magyar Péter szerint a politika nem agysebészet, csak tisztességesen kell menedzselni az országot. Azt mondja, nincs benne bosszúvágy, de hatalomra jutása esetén leváltaná azt az ezer-kétezer embert, akik foglyul ejtették az országot, a tolvajoktól pedig visszavenné, amit loptak. Úgy látja, Orbánnak egyre keményebb eszközökhöz kell nyúlnia csapata egyben tartásához, ezért durva másfél évre számít a 2026-os választásokig. HVG-portré.