Helsinki Bizottság: a Budapest Pride részvevőit diszkriminálja a rendőrség
A Magyar Helsinki Bizottság szerint az idén nyárra tervezett Budapest Pride-on részt venni kívánóknak nem csak a gyülekezési jogát sérti, hanem súlyosan diszkriminálja is őket a rendőrség döntése, amely a közlekedés érdekére hivatkozva megtiltja a leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és queer közösség felvonulásának megtartását a Budapest Városliget – Andrássy út – Alkotmány utca útvonalon – tudatták közleménykben.
A Helsinki Bizottság álláspontja szerint a Budapest Pride felvonulást megtiltó határozat alapján egyértelmű, hogy a közlekedés más úton való biztosításának lehetetlenségére hivatkozás csak ürügy. „Hosszan lehetne idézni példákat ennek alátámasztására. Az egyik ilyen, hogy a tiltó határozat szinte szóról-szóra ugyanazt az indokolást használja az Andrássy út lezárása által okozott közlekedési problémák megoldhatatlanságának bizonyítására, amelyről a Fővárosi Bíróság a tavalyi felvonulás tiltását hatályon kívül helyező döntésében már egyértelműen kimondta: nem fogadható el annak igazolására, hogy a közlekedés más útvonalon ne lenne biztosítható” – jelentette ki a bizottság az Országos Sajtószolgálathoz eljuttatott közleményükben.
Úgy vélik, ha nem lenne végtelenül elkeserítő és felháborító, akár komikusnak is tarthatnák, hogy alig néhány hónappal az Andrássy úton lezajlott százezres békemenet rendőrségi tudomásulvétele és sikeres közlekedési biztosítása után a határozat arról beszél: „1500 ember gyülekezése és a menet haladása során a keresztirányú forgalom akadályoztatva lenne. Az Andrássy út teljes forgalmát, valamint a Bajcsy-Zsilinszky út forgalmát az átvonulás teljes időszakában terelni kell, mely több órás forgalomkorlátozást jelent.”
Ugyanebbe a kategóriába tartozik a rendőrség aggodalma amiatt – szögezték le a közleményben, hogy a kötöttpályás közlekedésű trolibuszokat csak „környezetvédelmi szempontok alapján korszerűtlen, nagymértékben környezetszennyező diesel meghajtású buszokkal” lehetne kiváltani. A Helsinki Bizottság figyelmeztet: az egyenlő bánásmódról szóló törvény alapján közvetlen hátrányos megkülönböztetést követ el, aki valamely személyt vagy csoportot szexuális irányultsága, vagy nemi identitása miatt kedvezőtlenebb bánásmódban részesít, mint más, összehasonlítható helyzetben lévő személyt vagy csoportot.
„A rendőrség pontosan ezt teszi. Az érintettek eljárást kezdeményezhetnek az Egyenlő Bánásmód Hatóságnál, vagy az egyenlő bánásmódhoz való joguk megsértése miatt személyiségi jogi pert indíthatnak, amelyben a bíróság a rendőrséget akár nem vagyoni kár megfizetésére is kötelezheti. A Helsinki Bizottság – a felvonulást szervező Szivárvány Misszió Alapítvánnyal egyeztetve – ezúton is felajánlja segítségét azoknak, akik ilyen módon szeretnének orvoslást találni az őket ért hátrányos megkülönböztetésre.”