2012. április. 03. 06:48 MTI/hvg.hu Utolsó frissítés: 2012. április. 03. 09:00 Itthon

MTA-elnök: nincs ok és kapacitás a doktorik teljes felülvizsgálatára

Sem ok, sem kapacitás nincs az egyetemi doktori címek teljes felülvizsgálatára – erről Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke nyilatkozott a Népszabadságnak.

A lap keddi számában az elnök hozzátette: már csak azért sem, mert a legjobb meggyőződése szerint legfeljebb a disszertációk kicsiny töredékénél lehetnek a most feltárthoz hasonló hiányosságok, és személyes véleménye szerint inkább az „ideológiához közeli” tudományterületeken.

Pálinkás József hangsúlyozta: ő maga az Atommagkutató Intézetben 1977 és 1993 között egyetlen olyan esettel sem találkozott, amikor valaki érdemtelenül, más eredményét a sajátjaként feltüntetve próbált tudományos fokozatot szerezni. "Akinek egy címmel vagy egy személlyel kapcsolatban konkrét gyanúja van, forduljon a címet kiadó egyetemhez, biztos vagyok benne, hogy meg fogják vizsgálni az ügyet. Immár precedens is van rá" – hangsúlyozta az MTA elnöke.

Schmitt Pál hétfőn bejelentette lemondását napirend előtt a parlamentben, miután a Semmelweis Egyetem szenátusa visszavonta doktori címét. A hvg.hu január 11-én írta meg, hogy az államfő kisdoktori dolgozatából mintegy 180 oldal szinte szó szerinti egyezést mutat Nikolaj Georgiev bolgár sportkutató egy másik, 1987-ben hasonló címmel készített francia nyelvű tanulmányával. Egy héttel később azt is feltártuk, hogy ezenfelül 17 oldal Klaus Heinemann német professzor 1991-ben megjelent tanulmányának fordítása.

Schmitt dolgozatának Következtetések című fejezete szinte teljes egészében a Georgiev-mű egyik fejezetének átvétele. Megállapítottuk, hogy Schmitt 215 oldalas dolgozatából mindösszesen hozzávetőleg 12 oldal maradt. A 10 számozatlan oldalt is a disszertációhoz számítva úgy tűnik, hogy 225 oldalból 213 oldal, vagyis a szöveg 94,6 százaléka más munkák átvétele. Azóta az Index olvasói a megmaradt oldalakból többet azonosítottak más, külföldi szerzők műveiből.

A Schmitt Pál lemondása körüli híreinket itt olvashatják!

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.