2012. március. 27. 18:55 MTI Utolsó frissítés: 2012. március. 27. 18:55 Itthon

A Belügyminisztérium felszólította a Jobbikot a konyári látogatás előtt

A Belügyminisztérium Magyarország törvényeinek tiszteletben tartására szólít fel, miután a Jobbik két országgyűlési képviselője kilátásba helyezte: a hajdú-bihari Konyárra látogat, hogy tájékozódjon a közbiztonsági helyzetről.

"A Jobbik ismét régi eszközéhez nyúlt: kiválaszt egy települést, – ahol egyébként a bűnözési statisztika semmivel sem tér el a környező településekétől, azaz nem rosszabb azoknál – és mesterséges feszültséget kelt" - olvasható Kontrát Károly belügyminisztériumi parlamenti államtitkár keddi közleményében. A dokumentum szerint a Jobbik "a rövidtávú politikai haszonszerzés érdekében nem törődik az ott élő emberekkel, felhasználja őket". 

A Hajdú-Bihar megyei Konyáron 2008-ban még 192 bűncselekményt regisztráltak, 2011-ben már csak 97-et. Idén tovább erősödött a rendőri jelenlét, a községben jelenleg két körzeti megbízott teljesít szolgálatot szorosan együttműködve a megerősített törvényi keretek között működő Országos Polgárőr Szövetség helyi erőivel - ismerteti Kontrát Károly, aki közleményében felszólítja "a rendetlenséget szítókat, hogy tartsák tiszteletben Magyarország törvényeit, álljanak el a mesterséges feszültség keltésétől". A Belügyminisztérium a törvények betartását mindenkitől elvárja, ha szükséges, a megfelelő eszközökkel betartatja - zárul a közlemény. 

A Jobbik két hajdú-bihari képviselője, Kulcsár Gergely és Rubi Gergely kedden ugyancsak közleményben jelentette be, hogy a helyszínen tájékozódnak a kialakult közbiztonsági helyzetről Konyáron. "Mint megyei listáról a parlamentbe jutott képviselők kötelességünknek érezzük, hogy lépéseket tegyünk az utóbbi napokban a Hajdú-Bihar megyei Konyáron kialakult helyzettel kapcsolatban" - közölték a képviselők. 

"Nem hagyhatjuk, hogy egy erőszakos kisebbség rettegésben tartson egy egész települést. Ezért - mivel a település vezetése és a rendőrség tehetetlennek mutatkozik - kezünkbe vesszük a dolgok irányítását és saját lehetőségeink szerint, a törvények maximális betartásával segítő kezet nyújtunk Konyár törvénytisztelő lakosainak" - fogalmazott Kulcsár Gergely és Rubi Gergely. 

Az ügy előzménye: a település lakói a közelmúltban aláírásgyűjtésbe kezdtek, hogy felhívják a figyelmet a szerintük tarthatatlan közbiztonságra. A háromszáz aláíró szerint a faluban mindennaposak a betörések, állandósultak a lopások, emiatt kilátásba helyezték: ha nem kapnak hathatós segítséget a rendőrségtől, akkor a Magyar Gárdához fordulnak.

Az aláírásgyűjtésre reagálva a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya közleményben leszögezte: Konyáron a bűnügyi és közbiztonsági helyzet hasonló a megye azonos adottságokkal rendelkező településeihez. A rendőrség szerint a településen a rendőri jelenlétet megerősítették, s nagyobb mértékben vonják be a közterületek rendjének fenntartásába a községben működő polgárőrséget. Ugyanakkor a rendőrség felhívja a figyelmet, hogy a közbiztonság és a közrend megteremtése törvény szerint az állam alapvető joga és kötelezettsége. A közbiztonság és a közrend fenntartásában részt venni kívánó, a környezetük biztonságáért felelősséget érző állampolgárok számára a polgárőrség nyújt cselekvési lehetőséget.

Az Országos Polgárőr Szövetség területi és helyi szervein kívül más civil szerveződések nem felelnek meg a törvényi feltételeknek, ezért semmilyen közbiztonsággal kapcsolatos tevékenységet nem folytathatnak - szögezi le a rendőrség.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.