Itthon 2012. március. 21. 14:37

Értékkülönbözetek: tőzsdéző parlamenti képviselők

Összesen tizenhárman vannak csak a képviselők, akik először tavaly helyezték pénzüket értékpapírokba, kilencen pedig kiszálltak addigi befektetéseikből. Ezek eredőjeként kereken százan rendelkeztek a T. Ház 386 tagja közül egy vagy több elemből álló értékpapír-portfólióval 2011 végén.

Papcsák Ferenc, Zugló fideszes polgármestere és parlamenti képviselője amellett, hogy 21 millió forinttal csökkentette devizaadósságát, 16,5 millió forintot tett befektetési jegyekbe, valamint félezer darab, tavaly év végén összesen 1,6 milliót érő OTP-részvényt is vett az egy év alatt a felére, 8,7 milliósra leértékelődött 2 ezer darabos E-Star-pakettje mellé. Minderre bőven futotta 56 milliós – kétharmad részben ügyvédi irodájából származó – tavalyi bruttó összjövedelméből.

De a 10 millió forintos devizaadósságától megszabaduló párttársának, Rogán Antalnak is telt 6 millió forint értékű állampapírra. Ennél kisebb kunszt, hogy a belvárosi kerületvezetőhöz hasonlóan az értékpapír-tulajdonos képviselők táborához tavaly csatlakozott Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos – március 1-jétől a Vidékfejlesztési Minisztérium politikai államtitkára – közel 27 milliós éves jövedelméből 4,6 millió forintot költött befektetési jegyekre.

A képviselők tőzsdézéséről további részleteket a HVG e heti számában olvashatnak.

Hirdetés