Hamis aláírással adtak be egy MSZP-s indítványt a miskolci jegyző szerint
Magánokirat-hamisítás miatt feljelentést tett a miskolci jegyző egy MSZP-s indítvány ügyében.
Magánokirat-hamisítás gyanúja miatt feljelentést tett Miskolc jegyzője, mert szerinte az MSZP-frakció nevében a február 23-ai közgyűlésre beadott sürgősségi indítvány "alakilag hamis" volt - közölte a polgármesteri hivatal szóvivője csütörtökön.
Dobos Tímea, a hivatal szóvivője elmondta: a Miskolc Holdinggal összefüggő sürgősségi indítványt Varga Gergő képviselő nyújtotta be. Az indítvány napirendre tűzéséről szóló szavazás előtt Csiszár Miklós jegyző törvényességi aggályokat fogalmazott meg.
A sürgősségi indítvány benyújtásához hat hiteles aláírás szükséges. A szakértő azonban azt valószínűsítette, hogy az aláírások "számítógépes utómunka" művei, de bélyegzővel is születhettek - mondta a szóvivő. A jogi bizottság ezért úgy döntött, az indítvány törvényességi szempontból nem alkalmas arra, hogy a közgyűlés elé kerüljön - tette hozzá.
Földesi Norbert, az MSZP miskolci önkormányzati frakcióvezetője erre reagálva, az MTI-hez eljuttatott közleményében "pitiáner figyelemelterelésnek" nevezte a hivatal közlését. Mint fogalmazott: a "Miskolc Holdingban kiosztogatott jutalmak kivizsgálását indítványozó előterjesztésünk aláírói, az MSZP-frakció hat tagja és a magam nevében ezúton kijelentem, hogy a dokumentumon szereplő aláírások a sajátjaink, bűncselekményről tehát szó sincs, hiszen ki az a hülye, aki a saját aláírását meghamisítja?".
A frakcióvezető szerint az egész "pitiáner figyelemelterelést" azért gerjesztette a jegyzővel összejátszó Fidesz, hogy ne kelljen számot adniuk a milliós jutalmak kifizetéséről. Megemlítette azt is: bíznak abban, hogy a rendőrség minél hamarabb megállapítja a bűncselekmény hiányát.
Ugyanakkor az MSZP-frakció ragaszkodik ahhoz, hogy javaslatuk a következő közgyűlésen napirendre kerüljön és a fideszes városvezetés adjon számot arról, miként fordulhatott elő a Miskolc Holdingban elkövetett botrányos jutalomosztogatás - jegyezte meg Földesi Norbert.