2012. február. 21. 18:41 MTI Utolsó frissítés: 2012. február. 21. 18:30 Itthon

A miskolci jegyző szerint törvényes a nyilvános adóslista

Miskolc jegyzője szerint törvényes, hogy a város honlapján tették közzé a helyi adóval tartozó cégek és magánszemélyek névsorát, és a listát nem távolítják el - közölte Dobos Tímea, a miskolci polgármesteri hivatal szóvivője.

A szóvivő azt követően szólt erről, hogy Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke szerint interneten nem szabad közzétenni a helyi adósok listáját, csak a helyben szokásos módon, például a polgármesteri hivatal hirdetőtábláján hozhatják nyilvánosságra.

Miskolc polgármesteri hivatala hétfőn a város honlapján tette közzé mindazon társaságok és magánszemélyek nevét, amelyek, illetve akik helyi adóval tartoznak a városnak.

Péterfalvi Attila álláspontja szerint az önkormányzatok honlapjain történő nyilvánosságra hozatal nem felel meg a törvény előírásának. Az önkormányzati adóhatóság adóztatási tevékenységével összefüggésben elrendelt nyilvánosságra hozatal során ugyanis tekintettel kell lenni arra, hogy a helyi önkormányzat költségvetésébe tartozó adóbevételek a helyi választópolgárok közösségét érintik, így a közzététel - a jogalkotó szándéka szerint is - csak a helyben szokásos módon történhet meg.

A NAIH elnöke szerint a helyben szokásos módnak olyan közzétételi forma tekinthető, amelynek révén elsősorban a helyi választópolgárok közösségének tagjai értesülnek az adatokról; ilyen például a hivatal hirdetőtábláján való megjelentetés. Az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében felszólította az önkormányzati adóhatóságokat, hogy az adóval tartozó magánszemélyek személyes adatait távolítsák el honlapjukról, és a jövőben is tartózkodjanak az internetes közzétételtől.

Erre reagálva Csiszár Miklósnak, Miskolc jegyzőjének szavait idézve Dobos Tímea úgy fogalmazott: az adóosztály a jogalkotó szándékával összhangban járt el, amikor feltette a város honlapjára a tartozók listáját, és a jegyzőnek "nem áll szándékában a honlapról eltávolítani".

A miskolc.hu honlapon az olvasható, hogy a borsodi megyeszékhelyen 711 cég, illetve magánszemély tartozik adóval az önkormányzatnak. A legmagasabb adóhátralék gazdasági társaságnál meghaladja a 14 millió forintot, magánszemélynél pedig a 9 millió forintot.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.