Újabb áldozatot szedett a hideg, most Mezőkövesden
Elesett a háza udvarán és kihűlt egy férfi Mezőkövesden, Miskolcon viszont három ember életét sikerült megmenteni lakossági bejelentés alapján - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken.
A kocsmából hazafelé tartó mezőkövesdi férfi még szerda este esett el a saját udvarán - mondta Egyedné Novodonszki Éva. Feltehetően nem tudott felállni, és mire megtalálták a mínusz 15 Celsius-fokos hidegben, kihűlt.
A miskolci rendőrkapitányság ügyeletére csütörtökön három lakossági bejelentés is érkezett. A szóvivő tájékoztatása szerint az ongai vasútállomás egyik alkalmazottja telefonon értesítette a rendőrséget arról, hogy a fűtetlen váróteremben órák óta ücsörög egy férfi. A járőrök a helyszínre mentek, ahol a 40 éves férfi elmondta nekik, hogy délután kórházi ellátáson volt, azután Taktaharkányba ment volna haza, de Miskolcon rossz vonatra szállt.
Hozzátette, hogy a pénze elfogyott, másik jegyet nem tud venni és értesíteni sem tud senkit, aki érte jöhetne. A rendőrök autóba ültették a férfit és a lakására vitték.
A másik bejelentés az egyik miskolci belvárosi parkolóból érkezett, ahol egy erősen ittas férfi a földön feküdt. A rendőrök kérdéseire nem tudott összefüggő válaszokat adni, bár látható sérülései nem voltak. A járőrök kríziskocsit kértek a helyszínre, és a Magyar Vöröskereszt munkatársai az egyik hajléktalanszállóra vitték a 36 éves férfit.
Mint Egyedné Novodonszki Éva elmondta, az éjszakai órákban pedig az egyik avasi játszótérre riasztották a járőröket azzal, hogy egy férfi a földön fekve segítségért kiabál. A kiérkező rendőrök felsegítették a férfit, aki elmondta, hogy ittassága miatt elesett, eközben megsérült a lába és nem tudott felállni, emiatt kiabált segítségért. A 70 éves férfihez a rendőrök mentőt hívtak, majd kórházba szállították.
A rendőrségi szóvivő megjegyezte: Borsod-Abaúj-Zemplén megyében az elmúlt téli időszakban összesen húszan vesztették életüket kihűlés miatt, a jelenlegi hideg évszakban eddig tizenketten haltak meg.