Itthon MTI 2012. január. 24. 19:55

Incidens a békemenet után: székesfehérváriakra támadtak

Bántalmazták a szombati budapesti békemenetről hazatérők egy csoportját Székesfehérváron - közölte kedden a Fidesz székesfehérvári szervezete.

A közlemény szerint Róth Péter, a párt városi elnöke a történtekről kedden értesült a demonstráció egyik - magát megnevezni nem kívánó - résztvevőjétől, akinek az elmondása szerint a tüntetésről hazatérő, néhány fős csapatot a város egyik forgalmas közterületén erőfölényben levő, szervezett csoport benyomását keltő ismeretlenek támadták meg, s előbb szidták, később tettleg is bántalmazták őket. A testi sértésen túl megtaposták, meggyalázták a nemzeti lobogót, megrongálták a demonstrációról hazatérőknél levő transzparenseket.

Képeink a békemenetről - kattintson!
Túry Gergely

"A támadók magyarságukban, emberi méltóságukban és becsületükben is megsértették a Magyarország kormánya melletti kiállásukat felvállaló fehérváriakat, gyalázkodó és obszcén kifejezésekkel illetve őket" - olvasható a közleményben. A leírtak szerint "a támadás oka nyilvánvaló volt: a csoport tagjait a magukkal vitt magyar zászlók és transzparensek, illetve az ebből következő egyértelmű politikai hovatartozásuk miatt több ismeretlen (...) feltartóztatta, kezdetben szóban, később tettleg is bántalmazta". Róth Péter a jóérzésű fehérváriak nevében elítélte a támadást.

Szavai szerint "elkeserítő, hogy a politikai nézetek nyilvános felvállalása miatt ma bárkit atrocitás érhet Magyarországon. Politikai hovatartozástól függetlenül mindenkinek joga van békésen tüntetni, s onnan békésen hazatérni. Az ilyesfajta intolerancia korábban nem jellemezte Székesfehérvárt".

"Bízom benne, hogy nemcsak a Fidesz, de a többi demokratikus politikai párt számára is elfogadhatatlan az ilyen magatartás" - fogalmazott. Az MTI úgy tudja, hogy a megtámadott csoport nem kért rendőri intézkedést.

 

Hirdetés