Itthon MTI / hvg.hu 2012. január. 13. 07:40

Ez lesz a téma a jövő heti kormányüléseken

Az MTI információi szerint a jövő heti kormányüléseken áttekintik egyebek mellett az elmúlt másfél év eredményeit, szóba kerül majd, hogyan áll a Széll Kálmán-terv végrehajtása, valamint - kormányzati források megfogalmazása szerint - "az ország átszervezése utáni konszolidáció" is, továbbá hogy az egyes területeken eddig milyen törvényeket fogadtak el, és azok hogyan valósultak meg.

Több tematikus ülést is tart a következő két hétben a kabinet, a jövő héten várhatóan hétfőn, szerdán és pénteken tanácskozik majd, és tárcánként áttekinti az eddig elfogadott törvényeket - tudta meg kormányzati forrásból az MTI.

A Külügyminisztérium uniós ügyekért felelős államtitkára csütörtökön az InfoRádiónak azt mondta, tematikus kormányüléseken vitatja meg a kormány a következő hetekben az Európai Bizottság (EB) észrevételeit és kezeli azokat az aggodalmakat, amelyeket a testület gazdasági kérdésekben megfogalmazott.

A fejlesztési minisztérium azt már korábban tudatta, hogy a kormány várhatóan a január 16-i, hétfői ülésén tárgyalja a Malév jövőjére vonatkozó javaslatait.

Hirdetés