Itthon MTI 2011. december. 29. 13:53

Hárommilliárdot törleszt szilveszterig Lázár városa

Hárommilliárd forintot meghaladó összeggel csökkenti hitelállományát az idén a hódmezővásárhelyi önkormányzat - közölte Göbl Vilmos sajtóreferens csütörtökön.

A 2,187 milliárd forint tőke-, és a 663 millió forint kamattörlesztést december 31-ig teljesíti a város, amelynek Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője a polgármestere. A településen az év végéig 176 millió forinttal csökken az önkormányzati kezességvállalás nagysága is – mondta a sajtóreferens.

Elmondta, hogy a hódmezővásárhelyi önkormányzat az elmúlt öt évben nem vett fel jelentősebb összegű hitelt. Legutóbb 2006-ban 69,4 millió svájci frank értékben, zárt körben bocsátott ki kötvényt, a befolyt összeget a város a fejlesztések finanszírozására, uniós és hazai pályázatok önerejének biztosítására használta fel. A kötvénytörlesztés az idén kezdődött meg, december végéig 3,417 millió svájci frankot fizet vissza Hódmezővásárhely.

Karnok Csaba

A sajtóreferens kitért arra, hogy az önkormányzat az elmúlt években jelentős racionalizálást hajtott végre, ennek köszönhetően a városnak évek óta nincs működési hitele. A kötvénykibocsátását követően az önkormányzat adósságstopot rendelt el, a város gazdálkodását, különös tekintettel a kötvény lejegyzését és felhasználását, az Állami Számvevőszék 2009-ben ellenőrizte, és mindent törvényesnek, szabályosnak talált - tudatta Göbl Vilmos.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 09. 12:00

Trump szóban már Putyin szintjén van, de mégis mit akar Grönlandtól, Kanadától és a Panama-csatornától?

A megválasztott amerikai elnök nem zárja ki, hogy katonai eszközökkel szerezzen meg a három kiszemelt területből kettőt, az USA északi szomszédját pedig gazdasági nyomásgyakorlással kényszerítené az 51. állammá. Donald Trump a harcias megnyilvánulásai alapján annyira veszi komolyan a határvonalakat, mint az Ukrajnát “nácítlanító” Oroszország, bár arra szerencsére kevés az esély, hogy az amerikai hadsereg bármely országot lerohanja. Összeszedtük, miért került a három kiemelt célpont Trump fókuszába.