2011. december. 28. 15:47 MTI Utolsó frissítés: 2011. december. 28. 16:53 Itthon

"Az Ab asszisztált a magán-nyudíjpénztári rendszer szétveréséhez"

Az MSZP szerint az Alkotmánybíróság (Ab) egy évig asszisztált az öngondoskodáson alapuló magán-nyugdíjpénztári rendszer felszámolásához, így osztozik az ezért viselt felelősségben is. A KDNP szerint az Ab lépése illeszkedik a jogszabályi környezethez.

Korózs Lajos, a szocialisták elnökségi tagja szerdán azzal kapcsolatban tartott sajtótájékoztatót, hogy az Ab két ünnep közötti teljes ülésének napirendjén szerepelt a magánnyugdíjpénztárakkal kapcsolatos beadványok ügye. A tájékoztatót akkor tartották, amikor még nem érkezett hír a testület döntéséről.

Az MSZP-s politikus hangsúlyozta: ha az Ab úgy dönt, hogy nem jár állami nyugdíj annak a több mint százezer magán-nyugdíjpénztári tagnak, akitől levonják a járulékot, az MSZP az érintettek képviselőivel együtt a strasbourgi emberi jogi bírósághoz fordul. De ellenkező döntés esetén is vegyesek lesznek a szocialisták érzései, mivel az Ab egy évig asszisztált az öngondoskodáson alapuló nyugdíjrendszer szétveréséhez - mondta Korózs Lajos.

Van jelentősége a döntésnek

Ezzel kapcsolatban kifejtette, egy évvel ezelőtt a magán-nyugdíjpénztári tagoknak alig egy hónapjuk volt arra, hogy pénztártagságuk fenntartásáról vagy az állami pillérbe való visszalépésről döntsenek. Az MSZP-s politikus szerint ennyi idő elég kellett volna, hogy legyen az Alkotmánybíróságnak is. Azóta ugyanis - tette hozzá - az állami kezelésbe vont, csaknem 3000 milliárd forintnyi nyugdíjvagyon nagy részét elköltötte a kormány.

Az MTI-nek arra a kérdésére, hogy a gazdasági stabilitási törvény elfogadása után - amely garantálja a magánpénztártagok állami nyugdíját, mivel az általuk fizetett járulék a jövőben az állami nyugdíjkasszába kerül - van-e jelentősége az Ab döntésének, Korózs Lajosnak azt mondta: feltétlenül, az új szabályozás részletei ugyanis még nem ismertek, így például az sem, hogy aki korábban fenntartotta magán-nyugdíjpénztári tagságát, most változatlan feltételek mellett léphet-e vissza az állami nyugdíjrendszerbe.

KDNP: az Ab lépése illeszkedik a jogszabályi környezethez

A KDNP szerint az Alkotmánybíróság (Ab) szerdai közlése illeszkedik a megváltozott jogszabályi környezethez, miután egy módosítás következtében mindenkinek jár állami nyugdíj. Pálffy István azt mondta: nyugdíjügyben senkinek nem veszett el a jogosultsága, az Ab döntése pedig ehhez a jogi környezethez illeszkedik a legmegfelelőbben. 

Elmondta azt is, január 1-jétől egyéni jogsérelem esetén bárkinek lehetősége van arra, hogy azt egy beadvánnyal érvényesítse. "A lehető legjobban rendeződött a kérdés" - jelentette ki a kormánypárti képviselő, aki szerint a nyugdíjügyben kialakult helyzet alkotmányos és a jogbiztonságot szolgálja.

Mint megírtuk: az Alkotmánybíróság idei utolsó ülésén sem született döntés a magánnyugdíjvagyont érintő törvényről. Bár az ügy előadóbírója már a nyári szünet előtt elkészült a határozattervezettel, az 15 tagú Ab mostanáig nem véglegesítette a határozatot.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 09. 12:00

Trump szóban már Putyin szintjén van, de mégis mit akar Grönlandtól, Kanadától és a Panama-csatornától?

A megválasztott amerikai elnök nem zárja ki, hogy katonai eszközökkel szerezzen meg a három kiszemelt területből kettőt, az USA északi szomszédját pedig gazdasági nyomásgyakorlással kényszerítené az 51. állammá. Donald Trump a harcias megnyilvánulásai alapján annyira veszi komolyan a határvonalakat, mint az Ukrajnát “nácítlanító” Oroszország, bár arra szerencsére kevés az esély, hogy az amerikai hadsereg bármely országot lerohanja. Összeszedtük, miért került a három kiemelt célpont Trump fókuszába.