hvg.hu: Mit hozott a gyakorlatban a 2011 januárjában hatályba lépett médiatörvény?

Polyák Gábor: Kuruc.info van? Van. Való Világ van? Van. Bulvársajtó van? Van, még szerencsére. A világon semmi nem változott, mert nem foghatók jogi eszközökkel. Mert a kuruc.infóról nem tudjuk, hogy ki csinálja és hol, a Való Világ azért van, mert ha az RTL Klubot eltiltjuk ettől, akkor messze szalad Magyarországtól, ami az adója és a frekvenciadíj miatt nem lehet cél. Bulvármédia pedig mindenütt van a világon, egyszerűen tudomásul kell venni, hogy erre van igény.

hvg.hu: Továbbra is hangosak a reklámok, nincsenek az idegennyelv-tanulást elősegítő feliratos filmek sem. Pedig ezek is részei a törvénynek.

P. G.: Úgy tudom, hogy mindkét esetben vannak már vizsgálatok. Egy dolgot viszont látni kell: amikor ma televíziókat szabályozunk, akkor Magyarországon kevesebb mint 10 jogalanyunk van. Lehet iszonyú kemény médiatörvényünk, de a tévés piac nem a miénk, mert a korábbi médiatörvény és az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) (a Médiatanács jogelődje – a szerk.) már teljesen kiürítette, a cégek többsége külföldre települt, nem lehet velük szemben eljárni. És nem is fognak soha visszajönni. A kérdés most az, hogy a két nagy itt tartható-e? Mert, ha elmegy a Tv2 és az RTL Klub, akkor a Paprika Tv-t nem lesz miért szabályozni. Meg lehet bírságolni a Való Világot többször is, de csak annyira, hogy az RTL ne rágjon be, viszont ezek a bírságok nem lehetetlenítik el a célba vett műsort, mert így is busás lesz a reklámbevétele. Lehet, hogy a hangos reklámok a Tv2-n és az RTL Klubon megszűntek, de a Viasaton azért nem, mert Angliában van a központja, így feliratos filmek sem lesznek rajta, feltéve, ha a vezetősége önként nem dönt arról, hogy sugároz ilyeneket.

Polyák Gábor médiajogász

MTI

hvg.hu: Ha szabályozással nem, akkor milyen eszközökkel lehetne elérni, hogy színesebb legyen a magyar médiakínálat, és ne a két kereskedelmi tévé uralja a piacot?

P. G.: Szerintem a magyar média, főleg, ha egészében, az online médiával együtt nézzük, egyelőre még sokszínű, vagy legalább is van olyan sokszínű, mint más, tőlünk nyugatabbra lévő országé. Ami nálunk fájóan hiányzik, az a közszolgálatiság. Ahol értelmes, vitán, párbeszéden alapuló műsorokat lehetne nézni. Úgy látom, hogy az internetet evidenciának tekintő fiatalabb korosztály számára a magyar médiarendszerben már minden információ elérhető. Viszont az a politikai szempontból is nagyon fontos réteg, amely az információit a két kereskedelmi és a közszolgálati híradókból, a helyi rádióadókból szerzi, nincs könnyű helyzetben. Ők könnyen manipulálhatók, és láthatóan ezzel vissza is él a rendszer. A kormányváltás óta a kertévék híradóiban nincs közéleti tartalom, a közszolgálati híradó torz képet mutat a világról, többnyire nézhetetlen. A Danubius és a Sláger helyén már pártokhoz köthető befektetők által indított rádiók vannak, a Kossuth Rádiót lenullázták. Itt lép be a rendszerbe a Médiatanács. A napokban született döntése értelmében megszűnik a Klubrádió. Pedig lehetett volna finomabban, botrány nélkül csinálni. Kaphatott volna újra frekvenciát azokkal a feltételekkel, amiket a Médiatanács előírt: sok zenét és helyi híreket kellett volna sugároznia, amik háttérbe szorították volna a közéleti tartalmakat. De nem, ennél durvább módszert választottak. Most egyszerre három budapesti frekvenciát osztottak ki, úgy, hogy teljesen egyforma a kiírás: sok zene, kevés helyi hír. Ez pont a sokszínűséget rombolja. Egyébként a pályáztatási szabályokat egyáltalán nem vizsgálta a médiatörvény több passzusát megsemmisítő Alkotmánybíróság, pedig lenne mit, igaz, nem tudom, hogy ezzel kapcsolatban volt-e indítvány.

hvg.hu: A politikai sokszínűséggel hogy állunk?

P. G.: Ma már úgy gondolom, hogy nem a médiatörvény a legfontosabb kérdés. Ahol csak lehetősége van rá, a Médiatanács folyamatosan lehetetleníti el a baloldali médiumokat. Említettem a Klubrádiót, de megakadályozták az Axel Springer és a Ringier Népszabadság fúzióját is, ami a Népszabadságot gyengíti. Közben a jobboldali kötődésű Lánchíd Rádió számos helyi frekvenciát nyert el. A korábban Fellegi Tamás volt fejlesztési miniszterhez kötődő Infocenter megkörnyékezte az RTL Klubot, és azt hallani, hogy most a Tv2-be szeretnék bevásárolni magukat. Közben a nagy példányszámú, ingyen terjesztett Metropolt is megvette egy Simicska Lajoshoz köthető cég. Épül a jobboldali médiabirodalom. És pontosan ebből a szempontból követtek el nagy politikai hibát a kormánypártok a médiatörvény megalkotásával: magukra húzták a világ figyelmét. Ez indította el azt a folyamatot, aminek most az az eredménye, hogy szinte senki nem áll már velünk szóba. Holott e nélkül szépen, csendben, fű alatt megvalósíthatták volna a médiapolitikai céljaikat. Tehát ebben az értelemben a magyar demokráciának szerencséje lehet ezzel a médiatörvénnyel.

hvg.hu: Hogyan értékeli az Alkotmánybíróság (Ab) múlt hétfői döntését?

P. G.: Az Alkotmánybíróság jelenlegi működési feltételei mellett ez egy jó döntésnek tekinthető. Fontos visszaigazolás, hogy a médiatörvénnyel kapcsolatban megfogalmazott kritikáink megalapozottak. Találtunk még egy támogatót az országban, akinek van még befolyása az ügyek menetére. A törvény kifejezetten nagy tiltakozást váltott ki idehaza és külföldön is, rengeteg indítvány kapott az Ab. Azon kívül, hogy „nem tetszik a törvény”, az elmúlt egy évben komoly érvek hangzottak el ellene, részben ezekből születtek az Ab elé került indítványok és a testület láthatóan figyelt ezekre a hangokra.

Ami nálunk fájóan hiányzik, az a közszolgálatiság.

Túry Gergely

hvg.hu: Mit ért az alatt, hogy az Ab „jelenlegi működési feltételei mellett”?

P. G.: Az Ab az elmúlt egy évben elég komoly megrázkódtatásokon ment keresztül. Az az Alkotmánybíróság, amelyet az elmúlt 21 évben megszoktunk, január elsejétől már másképp fog működni. A létszám 15-re emelésével fel lett hígítva a testület, ennyi bíróval elég nehéz megtalálni a kompromisszumot, nehéz olyan határozattervezetet kidolgoznia az előadóbírónak – a médiatörvény esetében az elnöknek, Paczolay Péternek –, amely megkapja a bírák többségének támogatását. Ez jól kitűnik a különvéleményekből: a parlament által júniusban megválasztott 5 alkotmánybíró közül kettő, Balsai István és Pokol Béla ellenvéleményt fogalmazott meg. Ugyanakkor 15 bíróval lassabb, nehézkesebb a döntéshozatal is.

hvg.hu: Minden indítványra, alkotmányjogi felvetésre reagált az Ab?

P. G.: Az, hogy ez a határozat egy kompromisszum eredménye, leginkább abból látszik, amivel nem foglalkozik, amit nem érint. Az az indítvány teljesen kimaradt a határozatból, amit még tavaly a médiaalkotmány elfogadását követően az Eötvös Károly Külpolitikai Közpolitikai Intézettel adtunk be. Olyan kérdéseket érintettünk, amelyek politikai szempontból a legérzékenyebbek. Az indítványban a médiahatóság megválasztásának módját kifogásoltuk, azt kérdeztük, hogy alkotmányos-e egy olyan szabályozás, amely lehetővé teszi, hogy egypárti Médiatanács jöhessen létre, és amely létrehoz egy ilyen torz közszolgálati intézményrendszert. Nyilvánvalóan esély sem volt arra, hogy ezekben az ügyekben döntés szülessen. Szerintem nem elfogadható egy olyan kompromisszum, amely ezeket a kérdéseket egyáltalán nem érinti: úgy tűnik, ezekben az ügyekben nem is próbált döntést hozni az Alkotmánybíróság. Ugyanakkor a tiltakozás nem volt hiábavaló, a megfogalmazott kritikákból sok minden visszaköszön a határozatban, igaz, a mi beadványunk megy a kukába.

hvg.hu: A fel nem dolgozott indítványokkal az Alkotmánybíróságról szóló, novemberben elfogadott sarkalatos törvény szerint januártól a testület már nem foglalkozhat, ugyanakkor a jövőben csakis a kormány, a parlamenti képviselők negyede és az alapvető jogok biztosa kérhet utólagos normakontrolt. Hogyan lehet a jövőben „jogorvoslatért” fordulni az Ab-hoz a médiatörvény ügyében?

P. G.: Csakis abban az esetben, ha egyedi jogsértés történik, és az érintett már minden más jogorvoslati lehetőséget kihasznált, így a bíróságot is megjárta. Viszont nehezen tudom elképzelni, hogy valaki azért forduljon az Ab-hoz, mert sértené a jogait a Médiatanács összetétele, egypártisága. Legfeljebb egy frekvenciára pályázó esetében tudom ezt elképzelni. A közszolgálati médiumok esetében szintén nagyon nehéz egyéni érdeksérelemre hivatkozva kifogásolni azt, hogy egy ilyen irányítási rendszerben nem működik a közszolgálatiság. Mert, hogy nem működik, azt számos elképesztő ügy bizonyította az elmúlt időszakban. Elég csak arra az esetre gondolni, amikor a volt főbíró, Lomnici Zoltán arcát kitakarták amatőr, a nézők által is jól látható módon. Kiderült, hogy mindezt azért tették meg a tévé munkatársai, mert valamelyik vezető nem kedveli a volt főbírót, és ez az egész döntéshozatali hierarchián végigment. Azt gondolom, hogy a közszolgálati televízió olyan mélyre süllyedt, hogy talán már soha nem lesz hiteles hírforrás. De a rádiót még jobban sajnálom, mert szerintem a küldetését korábban nagyon jól teljesítette. Tudom, hogy a közmédiumok vezetése folyamatosan a párhuzamosságok, a pazarlás megszüntetéséről beszélt, amikor központosították a hírszerkesztést, de szerintem ez nem jelent semmi mást, mint a sokszínűség megszüntetését.

Éhségsztrájkolók a köztévé Kunigunda úti épülete előtt

Stiller Ákos

hvg.hu: Hogyan tudott volna belekapaszkodni az Ab a médiatörvény közmédiumokra vonatkozó részébe?

P. G.: A legelső médiát érintő döntésében 1992-ben az Alkotmánybíróság kimondta, hogy – idézem – „az államtól való szabadság azt kívánja meg, hogy se a parlament, se a kormány ne juthasson a műsor tartalmát befolyásolni képes szervezetben meghatározó befolyáshoz; ahogy politikai pártok, azonos feladatra vagy ugyanazon érdek képviseletére létrejött csoportok befolyása sem lehet meghatározó”. Szerintem ez a Médiatanács és a közmédiumok vezetése esetében is látványosan sérült. Hozzá kell tenni, hogy 2007-ben, amikor az Ab azt vizsgálta, hogy ORTT függetlensége garantált-e, akkor az 1992-es döntéshez képest már jóval alacsonyabb mércével is megelégedett. Akkor az Ab, a valóságot teljesen figyelmen kívül hagyva, úgy látta, azáltal, hogy a törvénybe bekerült, hogy a tagokat nem lehet utasítani, akkor ők szükségszerűen függetlenek. Bizonyos értelemben jó, hogy a Médiatanács ügyével nem foglakozott az Ab, mert a jelen helyzetben fennállt az a veszély, hogy a testület egy belső kompromisszum eredményeként alkotmányosnak ismerte volna el precedenst teremtve a jövőre nézve. Persze ettől igaza van az ENSZ sajtószabadság referensének, az EBESZ-nek, a civil és szakmai szervezeteknek abban, hogy a Médiatanács egypárti, függetlensége kétségbe vonható, politikai függősége nyilvánvaló.

hvg.hu: Megtehette volna az Ab, hogy az egész törvényt megsemmisíti? Ebbe a törvénybe is számos zárószavazás előtti módosítóval nyúltak bele a parlamenti képviselők, ami miatt a testület hétfőn a teljes egyházügyi törvényt elmeszelte.

P. G: Viszont a médiatörvény esetében nem történtek olyan jelentős változások zárószavazás előtt, mint az egyházügyinél. A zárószavazás előtti módosítók emlékeim szerint nem érintettek olyan alapvető részeket, amelyekre hivatkozva a teljes törvény alkotmányellenességét kimondhatta volna az Ab.

hvg.hu: Az Alkotmánybíróság nem azonnali hatállyal törölte az alkotmányellenes passzusokat, hanem több mint fél évet adott a parlamentnek, hogy a megsemmisített részek helyébe újakat alkosson.

P. G.: Azt gondolom, hogy ez is a bírák közti kompromisszum része. Másrészt, ha nem is ilyen nagy kifutással, de nem volt indokolatlan, hogy a nyomtatott és az internetes médiára vonatkozó szabályokat ilyen módon semmisítette meg az Ab. Bár a teljes print és online médiát kivette a szabályozás hatálya alól, a döntés nem a teljes szabályozást kifogásolja, hanem csak bizonyos rendelkezésekre mondja azt, hogy a médiahatóságnak nincsen joga közigazgatási úton is eljárni emberi méltóság vagy az interjúalanyok jogaival kapcsolatban. Viszont csak úgy tudta kezelni az Ab ezt a kérdést, hogy a teljes nyomtatott és internetes sajtót kivonta a szabályozás alól, aminek az a következménye, hogy olyan szabályok alól is kivette, amelyek egyébként alkotmányosak. Ilyen például a sajtó-helyreigazítást, azaz, ha azonnali hatállyal megsemmisítette volna ezeket a részeket, akkor, amíg nincs új törvény, addig nem lehetne a sajtó-helyreigazítás lehetőségével élni. Egyébként a legsúlyosabb mondata a döntésnek az, hogy a nyomtatott és az internetes sajtó hatósági ellenőrzés alá vonása általában nem alkotmányellenes, csak bizonyos pontokon az.

hvg.hu: Ön szerint miért alkotmányellenes?

P. G.: A törvény megalkotói furán értelmezik a konvergencia fogalmát. Mármint azt vetették fel, hogy ha a fogyasztó ma már az internetről, a tévéből, a nyomtatott újságból kapja meg ugyanazt az információt, akkor nincs szükség a különböző szabályok fenntartására, egységes szabályozás és felügyelet kell. Számomra azonban ebből nem a szigorú szabályozás kiterjesztése, hanem éppen ellenkezőleg, minden tartalom esetében a szabályozás enyhülése, illetve új médiapolitikai eszközök előtérbe kerülése következne. A jelenlegi médiaszabályozás kiindulópontjai egy egészen más médiakörnyezetben fogalmazódtak meg. Olyanban, amelyben néhány médium gyakorlatilag az egész társadalmat elérte, és alternatívák műszaki és gazdasági okokból nem jelenhettek meg a piacon. Ma a közönség figyelme nagyon sok tartalom között oszlik meg, a tartalom kiválasztása már az átlagfogyasztónál is egyre tudatosabb. Egyre kevésbé szorulunk hatósági védelemre. Ha valóban az a helyzet, hogy a fogyasztó ennyi médium közül választhat, akkor nem értem, miért van szükség arra, hogy őt egy hatóság megvédje a médiától. A közönség egyre kevésbé van rászorulva a külső segítségre, mert megtalálja magától azt az információforrást, ami számára elfogadható.

Azt is erősen vitatom, amit az Ab kifejezetten hangsúlyoz, hogy a hagyományos audiovizuális tartalmak esetében szükséges a szabályozás fenntartása, arra hivatkozva, hogy ezek a médiumok nagyobb hatást gyakorolnak a közönségre, mint a szöveges sajtótermékek. De ez már nincs így, a közönség figyelme annyi felé oszlik, hogy iIyen állításokat az egész magyar médiarendszerre ma már nem lehet tenni. Nyilván az Ab tartani akarta magát ahhoz a 2007-es döntéséhez, melyben jóváhagyta, hogy az ORTT eljárjon a tévékkel szemben az emberi méltóság, személyiségi jogok ügyében. Ebből csak úgy tudott kijönni, hogy most azt hangsúlyozta, a kétféle médium hatása nem ugyanolyan, tehát az internetes és nyomtatott médiára nem szabad teljesen ugyanolyan szabályokat alkalmazni, mint amiket 2007-ben a testület a tévék, rádiók esetében alkotmányosnak talált. Ezzel szemben én úgy gondolom, hogy már a tévék, rádiók esetében sincs értelme a szigorú szabályok fenntartásának. Egyébként azért sincs szükség hatósági felügyeletre, mert ha valaki csúnyát, mást sértő cikket írt, a cikk ellen lehet helyreigazítást kérni, lehet perelni jó hírnév megsértéséért, adott esetben rágalmazásért. Gyűlölködő közlések ellen szintén rendelkezésre állnak büntetőjogi eszközök és a bírósági út. Most ezen felül még ott a médiahatóság, amely súlyos bírságot is kivethet. Túlburjánzik a felelősségi rendszer, ami a normális szerkesztőségi működést akkor is befolyásolja, ha ezt a bírságot a hatóság soha nem veti ki – a fenyegetés és a bizonytalanság önmagában is elég, ha ott lebeg a kard a fejük felett.

hvg.hu: Azért a kereskedelmi televíziók kínálatát nézve bizonyos hatósági felügyeletre csak szükség van, például a gyerekek jogainak védelme érdekében.

P. G.: Azt gondolom, hogy a jog nem mindenható. Ami a felnőtteket illeti: ezeket a bicskanyitogató műsorokat sem önnek, sem nekem nem kötelező nézni, van választék. Az új médiatörvény kifejezetten azzal a szándékkal született, hogy a közösség érdekeit megvédjék, de elég bekapcsolni a tévét, hogy lássuk, nem változott semmi. Más megoldást kell választani. Polgári és büntetőjogi eszközök súlyos jogsértés esetén bárki számára rendelkezésre állnak és megfelelő garanciát jelenthetnek. Ahhoz, hogy a kereskedelmi tévék műsorait, a bulvármédiát helyén tudja kezelni a közönség, nem szigorú hatóságra, hanem a közönség felkészítésére lenne szükség. Ezt hívják úgy, hogy tudatos médiahasználat, amit meg kell tanítani a közönségnek. Hiába vannak szigorú szabályok, kemény bírságok, ha a nézők-olvasók nem tudják használni a médiát. E nélkül a jogi eszközök szükségszerűen kudarcra vannak ítélve. Ez szerintem igaz a gyermekek védelmére is. A jogi előírások végtelenül leegyszerűsítenek egy komplex problémát, és a szankciót alkalmazó hatóságok gyakran más sérelmeiket is e rendelkezéseken keresztül torolják meg. Pedig ideje szembenézni azzal a helyzettel, hogy a külföldön működő televíziókkal, a Facebokkal, az online tartalmakkal szemben a jog erőtlen. Szankciók helyett  a médiapolitikának arra kell irányulnia, hogy a szülőket, a tanárokat, magukat a gyerekeket felkészítse a médiarendszer kockázataira.