2011. december. 16. 16:31 MTI Utolsó frissítés: 2011. december. 16. 16:50 Itthon

Két szakszervezet a Legfelsőbb Bírósághoz fordul

Felülvizsgálati kérelemmel fordul a Legfelsőbb Bírósághoz (LB) az ügyeikben hozott ítéletek miatt az Egészségügyi Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (EDDSZ) és a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ).

Ezt Cser Ágnes az EDDSZ elnökeként és Pécsi Ágnes, a PSZ budapesti szakoktatási szervezetének titkárhelyettese jelentette be pénteken közös sajtótájékoztatón, Budapesten. Cser Ágnes kifejtette: a PSZ kongresszusi határozatainak megtámadása 2008-ban indult, azóta folyamatosan egyeztetnek Pécsi Ágnessel, aki akkor még a PSZ elnöke volt. Mint mondta, az ítéleteket, illetve azok indoklásait összevetve arra jutottak, hogy "ítéleteiket felcserélhették". Hozzátette: ha a két szervezet ügyeiben felsorolt indoklásokat felcserélnék, a bíróságnak helyben kellene hagynia PSZ esetében elutasított kereseteket, míg az EDDSZ esetében megalapozottnak vélt keresetet el kellene utasítani.

Cser Ágnes azt mondta: az ítéletekben közös, hogy a bíróság mindegyik esetben a döntés alapjaként az egyesülési jogban lényeges elvként érvényesülő "demokratizmusra, tagegyenlőségre, autonómiára és önkormányzásra" hivatkozik. Az ezen elvekre alapuló kongresszusi döntésekkel kapcsolatban a két szervezetnél lezajlott, illetve jelenleg is folyamatban lévő bírósági eljárások során viszont ugyanaz a bíró ugyanazt a törvényt ellentétesen értelmezte.

A PSZ esetében a kongresszusi határozatokkal szemben kezdeményezett eljárásokban a bíróság a tag kereseteit minden esetben elutasította, egyúttal kimondta a határozatok jogszerűségét. Pécsi Ágnes hozzátette: négy kongresszust összesen hat perben támadtak meg, ezek közül egy pert jogerősen megnyertek, a többit elvesztették.

Cser Ágnes úgy fogalmazott, ugyanazon "szigorú törvény" alapján az EDDSZ esetében - az autonómia és az önkormányzásra való lehetőség tiltásával - az egyik tag által benyújtott kereset nyomán a bíróság megsemmisítette a kongresszusi határozatot. Kiemelte: remélik, hogy a Legfelsőbb Bíróságon minél előbb megszületik egy jogegységi döntés, amely segíteni fogja az egységes jogértelmezést és jogalkalmazást. Múlt szombaton a Magyar Nemzet számolt be arról, hogy a Fővárosi Ítélőtábla múlt csütörtöki végzésében helybenhagyta a Fővárosi Bíróság elsőfokú ítéletét, amely megsemmisítette a Cser Ágnes EDDSZ-elnökké választásáról szóló kongresszusi határozatot. Cser Ágnes ennek kapcsán kiemelte: nem igaz az, hogy az ítélet szóbeli elhangzását követően ő nem EDDSZ-elnök; amíg kézhez nem veszi ezt az ítéletet, addig köteles teljes jogkörű elnökként eljárni. Ugyanakkor hozzátette: már intézkedett a rendkívüli kongresszus összehívásáról.

Hirdetés