Itthon hvg.hu 2011. december. 14. 17:50

Orbán kiigazítása újabb egészségügyi adóemelést hozhat

Vannak még vitás kérdések, de nagyjából összeállt a költségvetést kiigazító csomag a soproni kihelyezett kormányülésen - tudta meg a hvg.hu helyszíni tudósítója. A kabinet a tartalékok további zárolásával és az egészségügyi ellátással kapcsolatos adóemelésekkel hozná egyensúlyba a büdzsét.

A javaslatcsomagot a kabinet a napokban a parlament elé terjeszti – tudta meg a hvg.hu a kormány kihelyezett soproni üléséről. A megkérdezett kormányzati források nem árulták el, milyen jogtechnikai formában fogják átírni a büdzsét, de hétfőn a Fidesz egyik neve elhallgatását kérő vezető politikusa azt mondta, zárószavazás előtti módosító javaslatot fognak benyújtani. Igaz, ezt egy kormányzati forrásásunk "nem túl elegáns" megoldásnak minősítette, szintén még hétfőn. Az is igaz, hogy a gyorsan fogyó idő nem kedvez az elegáns megoldásoknak.

A költségvetés módosításáról teljes hírzárlat van, és szokatlan módon az előzetes tervek szerint nem ma, hanem csütörtökön tart sajtótájékoztatót Matolcsy György a döntésekről. Úgy tudjuk, ezen is csak a növekedés várható mértékét árulja el a miniszter, és azt, hogy milyen euróárfolyammal számol a kormány.

A kormány a soproni megemlékezésen. Emlékülés
Stiller Ákos

A tartalékra mennek

Egy kormányzati forrás hangsúlyozta, hogy „a költségvetési tartalékból az alapfeladat megoldható”. Az „alapfeladatot” nem konkretizálta, de ez valószínűleg a tervezettnél alacsonyabb 2012-es növekedés és a gyengébb forintárfolyam miatt szükségessé vált kiigazítás. Egy másik informátorunk azt mondta, a 300 milliárd forintos tartalékról van szó, amit 2012-ben „az utolsó percig” őrizni akar a kormány. A kiigazítás egyik része lényegében azt jelenti majd, a 450 milliárd forintos tartalékból a 200 milliárd forintos zárolás mellett további 100 milliárdot már a költségvetés elfogadásakor zárolnak.

Csak egészség legyen

A hvg.hu korábbi értesülését, hogy a tartalék további emelését is fontolóra vették, egyik kormányzati forrás sem cáfolta, mint ahogyan azt az információnkat sem, hogy körülbelül 100-150 milliárd forintos kiigazításra van szükség. Bevételnövelő intézkedések biztosan lesznek -tudtuk meg. Csak olyan adóemelések jöhetnek szóba, amelyek az egészséggel kapcsolatosak. Így - mint többen megerősítették - fontolóra vette a kormány a jövedéki adó további emelését.

Miért ment a kormány Sopronba?

Az eredeti napirend szerint a Sopronba kihelyezett kormányülés protokollcélokat szolgált volna, hisz emlékülést terveztek a trianoni határdöntést módosító népszavazás 90. évfordulójára. Ám a hétvégi brüsszeli EU-csúcs, valamint a gyorsan romló magyar gazdasági kilátások átírták a „kottát”.

 

A fő témává így a költségvetés módosítása lépett elő. Vasárnap a köztévében maga a kormányfő beszélt arról, hogy a korábban prognosztizált 1,5 helyett "maximum fél százalék" lehet jövőre a GDP-növekedés, sőt, recesszió sem kizárt, ami a költségvetés újratervezését teszi szükségessé - a fő számok átírása nélkül.

 

A kormányülést követően délután kettőkor a kabinet a Hűség Kútjához vonult, ahol a polgármester beszédet mondott, majd a kormánytagok visszaindultak Budapestre.

Hirdetés