Nem döntöttek Sopronban Fellegi utódáról
Gazdasági kérdésekről is tárgyalt a kormány szerdai kihelyezett ülésén Sopronban - mondta Giró-Szász András kormányszóvivő az ülést követően. Az MTI kormányzati forrásból úgy értesült, hogy Fellegi Tamás fejlesztési miniszter utódlásáról nem döntöttek.
Az ülésen történtekről csütörtökön Budapesten tájékoztatják a közvéleményt - tette hozzá Giró-Szász András. Az MTI úgy tudja, megszületett a döntés a jövő évi költségvetésre vonatkozó törvényjavaslat átalakításáról, a részleteket várhatóan Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter és a kormányszóvivő ismerteti majd.
Kormányzati és fideszes parlamenti források a hvg.hu-nak azt mondták, mindössze két főre csökkent a Fellegi utódaként szóba jöhető miniszterjelöltek száma. Úgy tudjuk, hogy a gazdasági holdudvarral jó viszonyt ápoló Horváth Gergely, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő vezére a legesélyesebb, de forrásaink szerint minden attól függ, hogy a miniszterelnök csak szimplán kinevez valakit a tárca élére, vagy nekiáll és átalakítja a teljes kormányzati struktúrát. Bár forrásaink akár nagyobb összeggel is készek lennének Horváthra fogadni, a találgatásokkor azt is hozzáteszik, hogy Orbán Viktor tud meglepetéseket okozni.
Nem lesz plusz ülésnap?
Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn, a Fidesz-KDNP frakcióülése után azt mondta, a költségvetés esetleges módosításáról szerdai ülésén tárgyal a kabinet, a büdzsé főszámait azonban nem szabad módosítani, dacára annak, hogy kisebb lesz a növekedés, és gyengébb lesz a forint a korábban vártnál. A költségvetési törvényjavaslat átalakítását pénteken, az uniós csúcstalálkozó után Brüsszelben jelentette be a kormányfő. Az MTI-t tájékoztató kormányzati forrás közlése szerint jelenleg úgy tűnik, emiatt nem kell plusz ülésnapot tartania a parlamentnek.
A kabinet abból az alkalomból tanácskozott Sopronban, hogy a város lakói 90 évvel ezelőtt úgy döntöttek, hogy Magyarországhoz kívánnak tartozni. December 14-ét 2001-ben nyilvánította a hűség napjává egy kormányrendelet. A jogszabály arra emlékeztetett, hogy Sopron a trianoni békeszerződéssel Ausztriához került, de a város lakossága az 1921. december 14-i népszavazáson úgy döntött, hogy Sopron térjen vissza Magyarországhoz.
MSZP: kidurrantak a fideszes lufik
Rögtönzött sajtótájékoztatót tartott a soproni, kihelyezett kormányülés helyszíne előtti téren Kalmár István, az MSZP helyi elnöke az ott várakozó újságíróknak, és úgy fogalmazott: sorra durrannak ki a Fidesz lufijai, már csak a "kommunikációs léggömb" tartja magát.
Az ellenzéki politikus azt mondta: sorra durrannak ki azok a lufik, amelyeket a Fidesz az elmúlt másfél évben már túl nagyra fújt, így kidurrant például a gazdasági szabadságharc és a "légvárakra épült" költségvetés lufija is. Viszont egy lufi még mindig tartja magát, ez pedig a kommunikáció - tette hozzá, majd mondandója illusztrálásaként két narancsszínű léggömböt kidurrantott, egyet pedig elengedett.