Mindössze két főre csökkent a Fellegi utódjaként szóba jöhető miniszterjelöltek száma - állították kormányzati és fideszes parlamenti források a hvg.hu-nak. Úgy tudjuk, hogy a gazdasági holdudvarral jó viszonyt ápoló Horváth Gergely, a Nemzeti Vagyonkezelő vezére a legesélyesebb, de forrásaink szerint minden attól függ, hogy a miniszterelnök csak szimplán kinevez valakit a tárca élére, vagy nekiáll és átalakítja a teljes kormányzati struktúrát. Bár forrásaink akár nagyobb összeggel is készek lennének Horváthra fogadni, a találgatásokkor azt is hozzáteszik, hogy Orbán Viktor tud meglepetéseket okozni.
Akár napokon belül is döntés születhet arról, hogy ki kövesse Fellegi Tamást a fejlesztési miniszteri poszton – tudtuk meg több, egymástól független kormányzati forrástól. A hvg.hu információi szerint a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő vezetője, Horváth Gergely a legesélyesebb, a legtöbb kormányzati forrás biztosra veszi a kinevezését.
Fellegi Tamás múlt csütörtökön jelentette be, hogy lemond a fejlesztési miniszteri posztjáról. Döntését azzal indokolta, hogy az IMF-fel való tárgyalások mellett nem tudja ellátni miniszteri feladatait. Orbán Viktor már a hétvégi interjújában is jelezte, hogy méltányolja Fellegi döntését, de "erre kell megoldást találnunk, neki benne kell maradnia a kormányban, mert egyébként hogyan tudná kellő súllyal képviselni a magyar kormány álláspontját". Fellegi lemondásakor több kormányzati forrás is azt mondta, a volt miniszter konfliktusba került a Fidesz gazdasági háttérembereivel és ezért kényszerült távozni. Az Origo.hu múlt hét csütörtökön szintén azt írta, a kormányzati találgatások szerint Horváth lehet Fellegi utóda.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) vezetését átmenetileg Fónagy János államtitkár veszi át, amíg az új minisztert ki nem nevezik.
Nagyon szorít az idő
Információink szerint akár már a héten kiderül, ki a miniszterelnök jelöltje, ha Orbán úgy dönt, hogy még idén betölti a pozíciót. Ehhez ugyanis le kell folytatni egy többnapos procedúrát a bizottsági meghallgatáson át a köztársasági elnöki beiktatásig - amire már csak a jövő héten van lehetőség, mert a parlament a két ünnep között nem fog ülésezni. Így a hvg.hu-nak nyilatkozó kormányzati és fideszes források azt valószínűsítik, hogy legkésőbb december 15-ig meg fogja nevezni a miniszterelnök a jelöltjét. Információink szerint viszont az a lehetőség sem kizárt, hogy Orbán csak januárban döntene Fellegi utódlásáról a kormányátalakítással (és a minisztériumi rendszer esetleges átalakításával) egy időben – bár a legtöbb forrás nem tartotta valószínűnek, hogy a kormányfő a struktúra radikális átszabására vállalkozna.
Kormányzati források szerint a szóba jöhető jelöltek közötti „versengés” az utóbbi napokban egy - ahogy egy forrás fogalmazott - legfeljebb „másfél” fősre szűkült. Eszerint Fellegi utódja legnagyobb valószínűséggel Horváth Gergely, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő jelenlegi vezérigazgatója lehet. Egy, a döntés bizalmi jellegére hivatkozva neve elhallgatását kérő, magas rangú kormányzati politikus azt mondta, az 50 éves menedzser már 2010-ben is ambicionálta, hogy a fejlesztési tárca élén kormányzati pozíciót kapjon. Majd év közben gyakorta kritizálta a minisztérium belső működésének, valamint a fejlesztési pénzek pályázati rendszerének lassúságát. Az egyik kormányzati forrásunk fel is idézte, amint a vagyonkezelő vezetője többször elejtette, hogyan tenne rendet az uniós támogatásokért felelős Nemzeti Fejlesztési Ügynökségben, ha rábíznák a tárca irányítását.
Ha a pénzügyi, majd nagyberuházói szférából az államigazgatásba csak tavaly bekerülő szakembert nevezi ki Orbán, akkor a miniszteri megbízatásával egy időben nem csak az MNV éléről, hanem a Magyar Posta Zrt. elnöki, illetve a MÁV igazgatói székéből is távoznia kell.
Jól fekszik
Noha Horváth fő állami vagyonkezelővé való kinevezésekor kategorikusan tagadta, hogy a Fidesz pénzügyi holdudvarának támogatásával jutott pozícióba, kormányzati források egyhangúan azt mondták, esetleges mostani előrelépése sem független pártközeli üzleti kapcsolataitól. Tekintve, hogy Fellegi lemondásában ugyanezen köröknek forrásaink szerint szerepe volt (a leköszönt miniszter és a holdudvar összeütközéséről szóló cikkünket itt olvashatja), sok függ attól, hogy Orbán mit lép.
„Soha nem tudni, hogy mi van Viktor fejében, az ilyen fajsúlyú döntéseket az utolsó percig magában tartja, és még a szűkebb környezetét is meg tudja az utolsó percben lepni” – mondta egy magas rangú kormányzati politikus a jelölésről. Szerinte, ahogy a korábbi döntéseiben is megfigyelhető volt, most sem zárható ki, hogy kísérletet tesz annak az erőközpontot, amely a többi rovására éppen megerősödött – és máshonnan hoz embert. Vagy – ahogy egy forrásunk fogalmazott – „enged a nyomulásnak”, és ebben az esetben Horváth Gergely a befutó. Kormányzati források egyébként biztosra veszik Horváth győzelmét. A sajtóban korábban felmerült nevek közül a frakcióban kedden már csak Baji Csaba, a MVM vezérigazgatója nevét emlegették Horváth mellett. Az egyik kormányzati forrás úgy vélte, míg Horváthnak 70, Bajinak 30 százalékos esélye van.
Kibetonozott út a kormányig
Horváth Gergely 2006 és 2008 között a Betonút vezérigazgatója volt (a Betonút tulajdonosával, Dunai Györggyel együtt járt gimnáziumba), ahonnan kisebb kitérőket tett a PannonAszfalt Építő és Szolgáltató Kft.-nél, és az EuroAszfalt Építő és Szolgáltató Kft.-nél is – ezért sokan azt gondolták, hogy a Fidesz hatalomra jutása őt az építőiparos múltja miatt a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. élére predesztinálja majd. 2010 tavaszán azonban világossá vált, hogy az MNV vezetője lesz.
"Több területen is belefolytam a kormánystratégia kialakítási munkálataiba, de felkérést csak az MNV vezérigazgatói pozíciójára kaptam"- mondta a kinevezéséről az Origónak Horváth Gergely. Amikor tavaly nyáron Fellegi Tamás kinevezte az MNV élére, azt kérte tőle, hogy biztosítsa az új kormányzati gazdaságpolitika megvalósításához szükséges vagyongazdálkodást, és tegye átláthatóbbá az MNV profilját. Terveit úgy fogalmazta meg, hogy a mintegy 14 milliárdos értékű állami vagyont nem darabra, hanem értékre kívánja gyarapítani.
Korábban 2003 és 2009 között a Központi Elszámolóház és Értéktár (KELER) Rt. vezérigazgatójaként dolgozott. Műszaki és közgazdasági diplomáját az idők során MBA végzettséggel fejelte meg. Banki-pénzügyi karrierjét az Ipari Fejlesztési Banknál kezdte, majd dolgozott a Merkantil Banknál, az OTP Banknál és Budapest Bank vállalati üzletágánál is.
Az idén valószínűleg ő a legjobban fizetett állami menedzser. MNV-vezérként havi 2 millióban limitált fizetését az MÁV it-tagságáért és a Posta-elnökségért havi 350-350 ezer, azaz évi szinten 8,4 millió forint tiszteletdíjjal fejelhette meg.