2011. december. 09. 05:55 MTI/Magyar Nemzet Utolsó frissítés: 2011. december. 09. 12:10 Itthon

MN: a chipsadóból számíthatnak pluszpénzre az egészségügyi dolgozók

A legnagyobb terheléssel és kockázattal járó munkakörökben dolgozó egészségügyiek kapnak idén abból a hárommilliárd forintból, amely a népegészségügyi termékdíjból, vagyis a chipsadóból folyik be - írja a Magyar Nemzet. A 120 ezer egészségügyi dolgozó közül körülbelül 42 ezer számíthat pénzre.

A lap értesülése szerint azoknak jár pluszpénz, akiket a mostani 20 ezer forintos munkahelyi pótlékalap 36, 120, vagy 150 százaléka illet meg.

A jogszabály úgy rendelkezik, hogy a 150 százalékos kategóriába többek között az aneszteziológián és az intenzív ellátásban dolgozó orvosok, szakasszisztensek és ápolók, a műtősök, a műtőben dolgozó szakasszisztensek tartoznak. A 120 százalékos kategóriában a röntgen mellett a vérrel vagy vérkészítmémmyel dolgozók, illetve a pszichiátriai valamint a szülészet szakdolgozói vannak. A 36 százalékos kategória az összes többi asszisztensre és szakasszisztensre vonatkozik.

A mentők szintén kapnak pénzt, valamint a katonai egyenruhás egészségügyiek és a tököli rabkórházban dolgozók is.

A pluszpénz összege háromhavi pótléknak felel meg, ami azt jelenti, hogy a különböző kategóriába tartozók bruttó 27 ezer, 72 ezer, illetve 90 ezer forintot kapnak. Összesen körülbelül 3,5 milliárd forintot osztanak szét.

Korábban felmerült, hogy minden egészségügyi dolgozó kapott volna a pluszjuttatásból, de ebben az esetben egy emberre túl kicsi összeg jutott volna, így szűkítették a kört.

Hirdetés