hvg.hu: A Heti Válasznak azt nyilatkoztad a távozásod után, nem az volt a baj, hogy Spéder Zoltánnal nem jöttetek ki politikailag egymással, hanem ahogyan a politika kezelte kívülről az Indexet. Hogyan is kezelte a politika az Indexet?

Uj Péter: Hú, most nehezen fogok visszahelyezkedni abba a szövegösszefüggésbe.

Weyer Balázs: Segíthetek? Én azt értettem ki Péter szavaiból, hogy ahogy a politika ma kezel bármit, az teljesen egészségtelen. Csak rontani tud. Annyira két párhuzamos valóságban élünk, hogy ami a reális világban létezik, azt csak eltorzítani tudják.

U. P.: Annyira neurotizált ez a légkör. A politika valahogy rögtön ellenségként tekint a sajtóra, és persze vannak újságírók, akik pedig rögtön ellenségként a hatalomra. Bár ez utóbbi azért jóval kisebb baj. Nehéz leírni ezt. Tulajdonképpen nincsen semmilyen bizonyítható állítás, amit tenni lehetne. Nem jött oda hozzám vagy máshoz Simicska Lajos, hogy "vigyázzatok, mert megveszem holnap az Indexet, ha ilyen faszságokat írtok!" Mégis ezek a pletykák keringtek körülöttünk hónapokon át, ami érthetően igénybe vette idegileg az embereket. A kollégák teljes bizonytalanságban éltek, kérdezgettek naponta, néha az volt az érzésem, hogy már el sem hiszik, ha azt mondom, hogy nincs ilyen. Aztán persze voltak feszültségek konkrét cikkek körül, jöttek az üzenetek a munkatársakon keresztül, hogy milyen cikkeket nehezményeznek a kormány bizonyos emberei.

hvg.hu: Milyen típusú cikkeket nehezményeztek?

U. P.: Rögtön a kormányváltás után, amikor Orbán Viktor brüsszeli útja – finoman szólva – sikertelen volt, majd jött a Kósa-Szijjártó-féle első árfolyamrogyasztási kísérlet, visszajelzések érkeztek több minisztériumból is, hogy most miért így vagy úgy írunk ezekről. De ez nem egy folyamatos nyomás volt, mert én találkoztam pont abban az időben például Fellegi Tamással, aki meg a legjoviálisabb modorban társalgott velem, míg Varga Mihályék meg a környékük rettenetesen idegeskedtek, és ez eljutott hozzám.

hvg.hu: Az Origót hogy kezeli a politika? Rólatok lehetett tudni, hogy egy teljes objektivitásra törő, amolyan „magyar BBC-t” akartatok csinálni.

W. B.: Igen, ezt többször elmondtuk, és reméltük, hogy ebből mindenki azt is megérti, hogy nálunk kár bármivel is próbálkozni. Én amióta a pályán vagyok (és ebbe a Magyar Narancstól kezdve a Tilos Rádión vagy az RTL Klubon át sok minden belefért), mindig azt tapasztaltam, hogy egy politikus képtelen rá, hogy elhiggye: te nem vagy valakivel. Vagy ellenségként tekintenek rád, vagy a „barátjukként”, pontosabban csicskájukként, ami a legrosszabb.

U. P.: Na, most fogalmaztad meg hajszálpontosan azt, amire én a Heti Válasz-interjúban utaltam.

W. B.: Én a legelejétől fogva – bárhol is voltam – olyan aurát akartam kialakítani magunk körül, hogy ezek a próbálkozások lepattanjanak. Tudatosan soha nem barátkoztam közéleti szereplőkkel, és azokat a kapcsolataimat is elvágtam, amelyek kialakultak politikusokkal, miután szerkesztőségeket kezdtem el képviselni. Nem akarok bratyizni, ebédelni semelyikükkel, ne küldjenek névnapi üdvözletet – nem azért, mert nekem személyesen kellemetlen, hanem mert ebben a közegben ez az egyik feltétele a normális percepciós környezet kialakításának. Ugyanakkor mindig tisztelettel bántam minden közéleti szereplővel – teljesen érdemtelenül egyébként.

hvg.hu: Péter, a London-Minszk-tengelyt használtad hasonlatként a magyar média helyzetére, amin egyre haladunk kelet felé. Ez az elmúlt húsz évben folyamatosan így volt?

U. P.: Ez nem egyenes vonalú, egyenletes mozgás, de a '90-es évek eleje óta, mióta újságíró vagyok, romlott a helyzet. Egyre inkább oligarchikus az egész elit működése. Ma már egy-két erőközpontba csoportosul minden hatalom, korábban ez jóval osztottabb volt, és egy heterogén közegben a szereplők nyilván könnyebben tudnak lavírozni.

W. B.: Ebből sok szép újságírói feladat adódik, de én a napi életemre vonatkoztatva nem éreztem semmilyen ebből fakadó változást. És az Origo újságírói sem éreztek szerintem.

Uj Péter (balra) és Weyer Balázs: neurotizált légkörben működik a média

Fülöp Máté

U. P.: Ha visszagondolunk, azért a '90-es években is voltak ilyen helyzetek, ne felejtsük el a Postabank-ügyet például, ahol a fél magyar értelmiség bokázott és korrupciós listák forogtak. Igaz, az utóbbi két évben kifejezetten a romló tendenciát érzékelem.

W. B.: Van egy általános romlás-élménye az embernek.

U. P.: Igen, a kiszolgáltatottság fokozódik.

W. B.: De eközben nem tudnám azt mondani, hogy a szerkesztőségek helyzete alapvetően romlott volna az elmúlt tizenöt évben. Az ebben az időszakban a pályájukat kezdő újságírók (különösen az online műfajban) már nincsenek úgy bekötve a különböző táborokhoz, mint a korábbiak. Abszolút normális műhelyek alakultak ki. Más kérdés, hogy tizenöt éve azt gondoltuk, mostanra sokkal előrébb fogunk tartani; innen nézve nagy csalódás, ami történt.

hvg.hu: Milyen szempontból csalódás? A szakma helyzetét tekintve vagy általában?

W. B.: Általános értelemben: a szakma, a társadalmi attitűdök, a politikai kultúra, az általános bizalomhiány miatt, és ez az üzleti élettől kezdve az újságíráson át rengeteg dologra rányomja a bélyegét. A különböző boldogságkutatások meg is mutatják, hogy menyire lent vagyunk.

hvg.hu: Napi szinten mennyire kellett rossz kompromisszumokat kötni a tulajdonosokkal folytatott vitákban?

U. P.: Rosszakat nem, tartalmi kérdésekben pedig nem is kellett kompromisszumokat kötni. De egy ilyen egyre idegesebb helyzetben ha te szerkesztőként valamilyen kritikával élsz az újságíróval szemben, akkor ő azt egyből hajlamos cenzúrakísérletnek feltételezni. Ha én szerkesztőként fölvetem neki, hogy ez vagy az az állításod nem biztos, hogy igazolható, akkor ő is hajlamos úgy reagálni, hogy biztos nyomás alatt teszem. Ez a légkör azért rendesen benne van abban, hogy besokalltam. Hogy folyamatosak voltak ezek a pletykák velem kapcsolatban is, miközben a mai napig senki nem vette meg az Indexet, változatlan a tulajdonosi struktúra, nem rúgtak ki embereket a szerkesztőségből ilyen okkal, nem tették oda Gubcsi Lajost vagy Kerényi Imrét főszerkesztőnek.

hvg.hu: Volt közvetlen oka a távozásodnak?

U. P.: Közvetlen, konkrét kiváltó oka nem. Elfáradtam, nem volt kedvem már csinálni, úgy éreztem, hogy amit szeretnék, egyszerűen nem fogom tudni végigvinni ebben a légkörben, ami, még egyszer mondom, nem politikai természetű volt elsősorban: a szervezet bizonyos változásai, néhány ember távozása, ilyenek vezettek a lemondásomhoz.

hvg.hu: Spéder Zoltánnal voltak vitáid, amik ide vezettek?

U. P.: Voltak vele vitáim, de nem tudom azt mondani, hogy mondjuk a blogmotor fejlesztése kapcsán folytatott ellentétünk váltotta ki, hogy eljöttem, vagy hogy ő más dizájnt akart. Ez egy folyamat volt inkább, onnantól kezdve, hogy Vaszily Miklós vezérigazgató távozott, Barczi Imi (fejlesztési igazgató – a szerk.), Etele és így tovább. Az Index folyamatosan veszítette el a kreatív potenciálját, a működési sajátosságait, önállóságát, és én úgy éreztem, hogy nem tudom ezt a folyamatot megállítani. Az fontos tény, hogy ez a folyamat a szerkesztőségig sosem ért el, a szerkesztőség a távozásomig lényegében érintetlen maradt. Illetve Baksa Roland távozása a gazdaság rovatból azért ennek a folyamatnak része.

hvg.hu: Nálad teljesen váratlanul jött a döntés tudomásom szerint. Utólag sem látsz semmi olyat, amiből arra következtethettél volna, hogy távoznod kell?

W. B.: Nem. Még egy pillanattal előtte sem tudtam, azt szoktam mondani, ez olyan volt, mint egy infarktus szex közben. Nemrég váltottunk dizájnt, kijöttünk a magyar WikiLeaks-történetekkel, volt egy óriási svung bennünk, hogy hasítunk, teljesen váratlanul jött ebben a helyzetben, viszont így legalább az utolsó pillanatig élveztem. Ez bizonyos szempontból a legszebb vég, nem kellett előtte rágódnom rajta.

''Van egy általános romlásélmény''

Fülöp Máté

hvg.hu: Utólag sem próbáltad rekonstruálni az okokat?

W. B.: Nem. Már nem is foglalkoztat a kérdés. Nem mindegy, de nem is a lényeg része. Legalább nem volt időm szenvedni az egészen attól, hogy ilyen hirtelen jött. Persze sokkolt, de annyi pozitív energiát sütött ki bennem és körülöttem ez a sokk, hogy az segített is magamban becsomagolni az egészet, és az őt megillető díszhelyre tenni az emlékeim között. A csecsemőkoromat is beleértve az életem egyharmadát az Origónál töltöttem, úgyhogy nem mindegy, mennyire szép ez az emlék.

hvg.hu: Ahogy Péter távozása körül, a te menesztésed nyomán is rengeteg pletyka kezdett terjedni, onnantól kezdve, hogy az Origót Fellegi Tamás akarja megvenni és „jobbra hangolni”, odáig, hogy a Magyar Telekom helyett az MVM működteti majd a kormányzati kommunikációt, és ez nagy érvágás a cégnek, le kell építeni az oldalt. Ezekről mit gondolsz?

W. B.: Olyan embertől, aki tudhatja, még csak pletykát sem hallottam ezekről. De ha bármi ilyesmi is lenne a háttérben, ez lenne az első eset azóta, hogy tizennégy éve betettük a lábunkat az akkor még Matávnak nevezett cég székházába. Soha semmilyen, a tartalomra vonatkozó nyomást nem érzékeltem a tulajdonos részéről, semmilyen külső, nem-piaci szempont nem játszott szerepet a működésünkben.

hvg.hu: Péter, te még igazgatósági tag maradtál, ez azért van, hogy ne kritizáld utólag a céget?

U. P.: Nyilván a tulajdonos azt akarta ezzel demonstrálni, hogy itt nem egy rettenetes balhé van, hanem egy rendezett elválás.

W. B.: Mindketten sokkal nagyobb szerepet vittünk a cégünk életében, mint az pusztán a főszerkesztői minőségünkből fakadt volna. Függetlenül attól, hogy az Index és az Origó is nagyvállalatokká váltak, az egykori pionírszerep miatt a főszerkesztői feladatkör sokkal szélesebb volt, kiterjedt üzleti, informatikai, fejlesztési területekre is. Emiatt kicsit a személyünkre is szabták a belső munkamegosztást, ami aztán hol pozitívan sült el, hol konfliktusokat eredményezett.

U. P.: Ebből nekem konfliktusom is volt, miután úgy éreztem, egy idő után próbáltak beszorítani a hagyományos értelemben vett főszerkesztői szerepbe, miközben én továbbra is úgy gondoltam, hogy viszonylag jó ötleteim vannak egyéb ügyekben is, csak már nem kérdeztek meg.

hvg.hu: Nem lehet, hogy ez csak egy „természetes professzianizálódás” volt?

U. P.: Igen! Pontosan ezt mondta a cégvezetés is, de én azt láttam, hogy ez a professzionalizálás borzasztó következményekkel jár. Volt egy jó módszerünk, amivel dolgoztunk, eredményes volt, mindenki elismerte, kurvára nem kellett ezt professzionalizálni. Én éppen azt láttam, hogy ez a rettenetes professzionalizmus, amit tőlem elvárnának, a nagy bürokráciájával, szervezeti körülményeskedéseivel nem működik. Nem fér össze az Index szellemével. Én pedig egyszerűen alkalmatlan vagyok arra, hogy egy ilyen rendszerben vezető legyek, és nem is akarok az lenni.

W. B.: Függetlenül attól, hogy az Index és az Origo is nagyvállalatokká váltak, rengeteg kezdeti dolog megmaradt az életünkben, ami egyre több konfliktushoz vezetett. Már nem volt az egész olyan családias, üzleti döntések is rengeteg energiát vittek el, amik nem egy főszerkesztő feladatai lettek volna. Ez hol pozitívan sült el, hol konfliktusokat eredményezett.

hvg.hu: Egymásra hogy tekintettetek? Konkurenciaként?

U. P.: Napi szinten nem törődtél vele: ott van az Origo, ő is teszi a dolgát, időnként anyáztál, hogy ők hamarabb megcsináltak valamit, máskor örültél, ha neked sikerült elsőnek lenned. De teljesen más a látogatottsági struktúrája is a dolognak. Én mindig egy „címlapnehéz” szerkezetben gondolkoztam.

W. B.: Én pedig pont egy több bejáratú portfoliót akartam felépíteni.

U. P.: Igen, ez a nemzetközi környezetben is meglévő különbség, és mind a kettő tud működni. Vaszily Miklós átigazolásával teremtődött egy kiélezett helyzet, ezzel együtt jött a válság, szűkült a piac, topmenedzseri szinten volt feszültség, de az újságírók szintjén soha.

W. B.: Megkötött és felbontott házasságokra is van példa a két szerkesztőség között, ráadásul többször egymástól igazoltunk oda-vissza újságírókat.

hvg.hu: Nem tartjátok furcsának, hogy ez a nagyon dinamikusnak mondott piac idehaza olyan, mint a skót focibajnokság? Van az Index és az Origo, a többiek pedig legfeljebb a még dobogós helyért küzdhetnek, és ez így van a kezdetektől. Ezt a pozíciót senki még csak megingatni sem tudta, pedig történtek rá kísérletek.

U. P.: Pedig bármit lehet csinálni Magyarországon. Ennél könnyebben és kisebb beruházással meghódítható piac nincs. Az, hogy ehhez hiányzik az ötlet, szaktudás, az egy másik kérdés. Mi a nullából építettük fel az Indexet, közben kétszer csődbe mentünk, minden bajunk volt, de az, hogy idehaza konzervatívabbak lennének az olvasók, és azért nem működnének az újabb dolgok, vagy netán lassabban mennek a bitek a kábelekben másnak – ezeket sosem hittem el. Hadd ne én találjam ki, miért nem nyomtak le minket mások.

W. B.: Mindig bennünk volt, hogy folyamatosan előre kell menni, mi a saját pozitív példánkon tanultuk meg, hogy egy új szereplő viszonylag gyorsan elérhet a régiek számára fájó eredményeket. De aztán nem történt semmi. Volt egy csomó elég nevetséges próbálkozás, akár nagy befektetéssel is. De egy idő után lehetett tudni, hogy ha valaki kiült és bejelentette, hogy az Indexet és az Origót akarja megverni, az vagy teljesen komolytalan, vagy sötét pénzek mozognak a háttérben.

U. P.: De voltak olyan pillanatok is, amikor egyáltalán nem úgy tűnt, hogy nyerő helyzetbe kerülünk. Nem voltunk mindig ennyire erősek. 2001-2002 körül például kifejezetten legyengült állapotban voltunk, a Sanoma belecsapott a piacba a Startlapokkal, ott egyáltalán nem volt egyértelmű, hogy meg fogjuk nyerni. Jött a semmiből az IWIW – mondjuk, ez volt az utolsó nagy innováció a magyar piacon.

''Ennél könnyebben és kisebb beruházással meghódítható piac nincs''

Fülöp Máté

W. B.: Részben azért sem sikerült másnak lenyomnia minket, mert legalább három-öt év késéssel jöttek utánunk a hagyományos médiacégek.

U. P.: Kevesen értenek hozzá. Ha most gondolkodnom kéne, kivel csináljak egy jó dizájnt különféle platformokra, nem tudnék kettőnél több nevet mondani. Olyan ember, aki képes webben gondolkodni, lát a pályán, de újságíróként is jó, tud a közönséggel is kommunikálni, a többi médiummal szintén – nagyon kevés van.

W. B.: Az újságíróknak, az informatikusoknak, a grafikusoknak nagyon szoros együttműködésben kell együtt dolgozniuk, és érteni egymás logikáját ahhoz, hogy sikeres legyen a termék.

U. P.: Amivel például stratégiailag nem értettem egyet az Indexben, az ezeknek a szétválasztása. Mi is nagyon jól együttműködtünk sokáig: az informatikus kicsit újságíróként is élt és dolgozott, az újságíró kicsit informatikusként. A kettő teljesen keveredett, de ebből nagyon jó eszközök jöttek ki. Olyanok, amiket mások még most is csak keresnek.

W. B.: Ezt még senki nem tudta reprodukálni: ha voltak is olyan kísérletek, amelyek újságíró szakmailag nagyon jók is voltak, borzasztó rosszul működtek: nem volt felhasználóbarát az oldal, vagy rettenetes volt a navigáció például.

hvg.hu: A fizetős tartalomszolgáltatásnak van jövője szerintetek? Szlovákiában az év eleje óta próbálkoznak vele a nagyobb kiadók, és úgy tűnik, működik.

W. B.: Többé-kevésbé működik, így fogalmaznék inkább.

U. P.: A New York Times-nál sem működik.

W. B.: Amíg ilyen nagy a helyettesíthetőség, addig nem fog működni. Mindenki ugyanabból a történésanyagból él, nagyon kicsi az exkluzív rész. Bárki bevezetné a fizetős üzemmódot, ha csak egy is kimaradna, átpártolnának hozzá az olvasók. Vagy akár ha egyetlen szereplő sem maradna ki, akkor másnap jönne valaki, aki megcsinálná ingyenesen – még ha esetleg egy kicsit rosszabbul is, és akkor rengetegen átmennének oda. A fizetős tartalom szerintem csak úgy működik, ha ingyenes tartalmat is kínálsz mellette, és közben van egy borzasztóan exkluzív, jól körülhatárolható része, amiben már a szerzőgárda is legalább részben exkluzív. Persze ez így borzasztó drága is, és a mai viszonyok között nem életképes, legfeljebb bizonyos szegmensekben, de semmiképpen tömegméretekben. Ugyanúgy, ahogy az akadémiai folyóiratok az egész világon nagyon vidáman működnek online is fizetős formában. Az absztraktok ingyenesek, egyébként cikkenként 7-8 dollárt fizetsz, ha el akarod olvasni, és senkiben nem merül fel, hogy nem így kéne ennek lennie. Hírmédiában azonban ez nem működik.

U. P.: Nagyon egyszerű közgazdasági összefüggésről beszélhetünk itt: amiből sok van, az olcsó, márpedig tartalomból annyi van, mint a nyavalya. Annak nagyon kicsi az esélye, hogy ezért fizettetni tudjanak. Az ilyen kísérletek a világban inkább pánikreakciók, a kiadók a megoldásokat keresik. Persze mindenki próbálkozik, hogyan lehetne ezt az egy bevételi forrásra alapuló modellt valami mással felváltani, főleg, hogy ez a forrás láthatóan apad, egyszerűen azért, mert a tartalom hozzáférhető, a közvetítése pedig egyre inkább a Google és a Facebook, tehát két forgalomirányító van összesen.

W. B.: Ami egyébként egy nem fenntartható modell.

U. P.: Igen, majd más csatornák is ki fognak épülni. Tíz-tizenkét olyan irány van, ami felé tapogatóznak a kiadók, hogy a reklámbevéterek mellé új forrást találjanak. Merchandising, könyvkiadás, rendezvényszervezés, satöbbi, nem fogom végigsorolni. Úgy látom, hogy a stadionrock korszakának vége van, néhány év múlva lehet, hogy nem lesznek óriási kiadóvállalatok, nem lesz CNN, New York Times, vagy hazai piacra lefordítva Index és Origo méretű szerkesztőségek. A display-piac csökkenése ma Magyarországon legalább tíz százalékos, ez brutális, ilyen nem volt még. Ezt már az Index is megérzi, és szerintem a jövőben ennél is nagyobb csökkenéssel kell számolni. A világon mindenhol megy vissza a display, miközben egy olyan blogbirodalom, mint a Gawker média például vidáman elél, évről évre nyereségesebb, display hirdetésekből, egyszerűen azért, mert a New York Times költségeinek öt század részéből működik, és ehhez képest látogatottságban annak a harmadát tudja. Tehát sokkal hatékonyabb. Egyelőre a Google viszi a pénzeket mindenütt, miközben a nagy techjósok és befektetők már a Google bukását látják.

W. B.: Fajlagosan sokkal olcsóbb szerkesztőségek létrehozása az egyik megoldás, ezek jóval kevésbé kiszolgáltatottak a piac hullámzásának.

U. P.: Egyébként mi is sokkal olcsóbbak voltunk a hagyományos szerkesztőségeknél. Hiperhatékonyan működtünk hozzájuk képest.

hvg.hu: De a fajlagosan sokkal olcsóbb működés idehaza sok kiadó számára azt jelenti, hogy bent ülnek hárman-négyen a szerkesztőségben, saját tartalom szinte nincs, hanem MTI-híreket, meg a konkurenciától „kopipészttel”, úgymond, „átvett” híreket pakolnak ki az oldalra.

W. B.: Azért az ingyenes tartalom sem mindegy, hogy milyen minőségű, elég nagy a verseny. Sok mindent tudnak gondolni a kiadók, a kedvencem például az, hogy az internet korában miért is kell, hogy egy szerkesztőségben együtt üljenek az emberek, miközben nem azért ülnek ott, hogy ne essen a fejükre az eső, hanem, mert ha fizikailag együtt vannak, inspirálják is egymást.

''A fizetős tartalom szerintem csak úgy működik, ha ingyenesen elérhetőt is kínálsz mellette''

Fülöp Máté

U. P.: Hogy ne mondjam: akár még beszélgetnek és gondolkoznak is dolgokon.

hvg.hu: Ezek fényében hogy látjátok, mi lesz a magyar online médiapiacon a következő öt évben?

W. B.: Abban reménykedem, hogy jó sok kis szerkesztőség indul el: három-nyolc fős műhelyek, amelyekről nem fogod tudni megmondani, hogy blogok vagy újságok, teljesen mindegy is, hogy minek fogjuk nevezni. És ezek között lesznek majd átjárások, együtt fognak dolgozni, és ezeket már mindenféle ingyenes szolgáltatásokra alapítják majd. Ilyen cloud, olyan Facebook, amolyan mash-up – és ezáltal sokkal olcsóbb lesz, mert egyre inkább csak az embert kell majd megfizetni, a saját munkaerőd árával kapcsolatban pedig te nagyon alkuképes tudsz lenni. Így ezek sokkal válságállóbbak lesznek.

U. P.: És ezeket a modelleket húsz-huszonöt éves emberek csinálják majd, akik aztán nagyon rugalmasak tudnak lenni, ha a munkabérükről van szó. Meg tudják tenni azt is, hogy egy évig ingyen dolgoznak valamin, amiben hisznek. Az a kérdés, hogy ez a korosztály mit fog most csinálni.

W. B.: Nagyon sok harminc-ötven-nyolcvan-százhúsz ezres napi látogatottsággal bíró kis dolog jön majd ki ezekből a próbálkozásokból.

U. P.: Én a zeneipart látom analógiának, ahol ugyanúgy lejátszódott egy modellválság, hogy a CD-ért már nem voltak hajlandók tömegek fizetni, és mindenki attól félt, hogy „jaj, összeomlik a zeneipar”. Miközben az emberek sosem hallgattak ennyi zenét, mint most, és Magyarországon is azt látom, hogy ez a korosztály a zenében iszonyatos energiával van jelen, alapvetően a netes megjelenésre építve. Hogy az újságírásban mikor lesz jelen ekkora energiával, az körülbelül percek kérdése.

W. B.: Az analógia azért is tökéletes, mert látható, hogy miközben „haldoklik a zeneipar”, sosem volt ennyi zene körülöttünk, mindenki zenét hallgat, mindenki zenél, a zenészeknek sosem volt ennyire élénk a kapcsolatuk a közönséggel, részben azért, mert az új modell kikényszerítette, hogy sokkal többet turnézzanak, vagyis nem maga a zeneipar haldoklik, hanem csak a régi infrastruktúrája. A média ugyanilyen.

hvg.hu: Azért nem vicces, hogy egy tízéves történetről beszélünk úgy, mint egy őskövületről?

W. B.: Mindig azt mondom saját kollégáimnak is, hogy emlékezzenek vissza, mennyit röhögtünk annak idején, hogy az akkori vezető médiavállalatok, a Népszabadság, a HVG úgy csinálnak, mintha nem is létezne az internet – azért nem teszik ki a cuccaikat a netre, mert félnek, hogy akkor majd kevesebben veszik az újságot, miközben így is, úgy is kevesebben fogják venni, csak legfeljebb helyette nem őket nézik majd a neten. Csak azért, mert a mostani helyzet nekünk kedvező, ne legyünk már olyanok, mint ők, hogy úgy csinálunk, mintha nem jönne valami új: mi magunk tudjuk a legjobban, hogy annak a haszonélvezői vagyunk, hogy ezt ők akkor nem lépték meg. Ne adjuk meg a lehetőséget, hogy valaki most újonnan jöjjön be, és velünk ugyanezt megcsinálja.

U. P.: Ráadásul ezek az innovációs ciklusok egyre rövidülnek.

W. B.: Még egyszer visszatérve a zeneipari analógiához: sosem fogyasztottak az emberek ennyi hírt, sosem vett körül minket ennyi hír, mint most. Egyszerűen csak a hagyományos platformok kerültek válságba.

U. P: Horribile dictu, sosem fogyott a világban ennyi újság, mint ma. Bizonyos lapok haldoklanak, vagy halnak ki, mások meg feljönnek. Mondjuk Magyarország tényleg speciális abból a szempontból, hogy az utóbbi években ezen a piacon semmilyen innováció nem volt.

W. B.: Ha jönnek ezek a kisebb szerkesztőségek, a merítésük egyébként  szűkebbek lesz. Így a hagyományos újságírói képességeknek is át kell majd alakulniuk szerintem: eddig mindenhez kellett egy kicsit érteni, a jövőben egy-két dologhoz, de ahhoz nagyon. A kis szerkesztőségek relatíve kisebb közönsége viszont sokkal lojálisabb lesz a laphoz, sokkal jobban kötődik majd, mert tömegdolgok nem teremtenek erős identitást. Így még az is elképzelhető, hogy ezekért a tartalmakért fizetni is fognak. Nem feltétlenül előfizetési díj formájában, hanem valamilyen közösségi alapú finanszírozás formájában.

hvg.hu: Ti mit terveztek most?

U. P.: Én tájékozódom egyelőre, hogy mit lehet csinálni. Nézzünk körül: katasztrófa a piac, és nem is számolhatunk azzal, hogy ez rövid vagy középtávon változni fog, hacsak az IMF-hitelkeretből nem írnak elő egy nagy részt, hogy valamit elkezdhessek. Kérdés, hogy ilyen helyzetben bárki bármibe bele mer-e fogni a magyar médiapiacon. Én bízom benne, hogy igen, és eddig is sokan kerestek meg a távozásom óta ötletekkel és még pénzekkel is, ami hihetetlen, hogy még egy ilyen nagy válságban is van embereknek viszonylag nagy összegű pénzük arra, hogy valamit bohóckodjak. Februárig egyébként sem mehetek el versenytárshoz, onnantól meg amúgy is csinálnom kell valamit, hogy eltartsam a családomat, és ez nyilvánvalóan média lesz. Forgattam a fejemben néhány percig, hogy másba kezdjek, lenne is talán kedvem, de húszéves korom óta ezt a szakmát csinálom, ez egy olyan szaktudás, amire még mindig van itthon kereslet, februárig meglátom, mi lesz. Vagy egy magyarországi kiadóvállalatnál, vagy egy teljesen új céggel – még gyúrom ezeket az ötleteket magamban.

W. B.: Én most ki szeretném üríteni a régi dolgokat a fejemből, hogy minél több újjal tölthessem meg. Ezek minél inkább különböznek attól, amit eddig csináltam, annál jobb. Azon vagyok, hogy én találjam ki, hogy mi legyen a következő, amibe belevágok, és ne abból kelljen választanom, amit mások kínálnak. Lehet, hogy ez nem a médiaszakmában lesz, vagy csak érintőlegesen. Foglalkoztat persze az is, hogy még egyszer egy ilyen nagyot megpróbálni létrehozni, mint az Origo, de valamilyen kisebb, saját passzióimhoz közelebb álló dolgot is szívesen csinálnék. Pillanatnyilag több örömet látok a napi médiázástól távolabb álló dolgokban, zenei projektekben vagy a média elméleti szféráiban. De ez talán természetes is még, ennyire közel a búcsúhoz.