2011. november. 17. 07:28 MTI Utolsó frissítés: 2011. november. 17. 06:20 Itthon

Újra kertmozi nyílhat Balatonfenyvesen

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség értesítése szerint 50 millió forintos uniós támogatást nyert a Balatonfenyvesi Turisztikai Egyesület a programja megvalósítására, amiből már a jövő szezonra szeretné újraindítani a kertmoziját, túraútvonalakat kijelölni a Nagyberek felé, továbbá új kulcsos-házakat és balatoni sporteszköz-kölcsönzőt létesíteni.

Erről Tóth József, a helyi TDM szervezet elnöke tájékoztatott. Elmondta, a dél-balatoni települések között egyedül Balatonfenyves turisztikai egyesületének sikerült támogatást nyernie az Új Széchenyi Terv Operatív programjának forrásaiból. Több dél-balatoni TDM szervezet is azt tervezte, hogy a következő, decemberre meghirdetett pályázati körre adja majd be a jelentkezését, de azt időközben visszavonták - tette hozzá.

A balatonfenyvesi projekt egyik fő eleme az évek óta bezárt kertmozijának újraélesztése új tetőszerkezet építésével, székek vásárlásával, továbbá a filmlejátszásokhoz szükséges technika beszerzésével. Az elnyert keretből szeretnének egy sporteszköz-kölcsönzőt működtetni elektromos kerékpárok, korcsolyák, fakutyák, kajakok, kenuk és nordic walking botok beszerzésével. 

A projekt része összesen 52 kilométernyi gyalogos, nordic walkingos és kerékpáros túraútvonal kijelölése is a Natura 2000-es minősítésű, vagyis védettnek számító Nagyberek területén. Ehhez már hozzájárult a területet hosszútávon bérlő Hubertus Bt., de még várják a területtulajdonos állam hozzájárulását. A turista körutak úti céljai közt lesz Pálmajor, a Fehérvízi láp és Csisztafürdő is. A területen található hajdani mérlegházat és vízházat egész évben használható kulcsos-házakká kívánják alakítani.

A pályázati forrásból megújul a helyi turisztikai iroda, vandálbiztos információs pontokat helyeznek el a település strandjain, rendezvénysátrat szereznek be, továbbá tavasszal új, a fenyőfa virágzáshoz kötődő többnapos balatoni fesztivált indítanak be hagyományteremtő céllal. A január elsejével startoló program megvalósítására két év áll rendelkezésre, de a projektgazdák szeretnék a legtöbb elemét már a jövő szezonra elérhetővé tenni, majd ezt követően élni az elnyert támogatás marketing célokra felhasználható közel 15 millió forintos keretével.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.