Itthon MTI 2011. november. 15. 17:03

Iszapkatasztrófa: vádemelést javasol a rendőrség

Befejezte a vörösiszap-katasztrófával kapcsolatban indított nyomozást a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) és az ügy iratait vádemelési javaslattal küldi meg a Veszprém Megyei Főügyészségnek - tájékoztatott a sértettek egy csoportjának a jogi képviselője kedden.

A vádemelési javaslatban halálos tömegszerencsétlenséget okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége és más bűncselekmények szerepelnek - mondta el Magyar György. Az ügyészség kompetenciája az, hogy döntsön a javaslatról, arról, hogy vádat emel-e az ügyben.

Az iratismertetés november 23-án lesz, akkor a gyanúsítottak és a sértettek képviselői betekinthetnek az összes nyomozási iratba, ekkor derül ki, pontosan hány gyanúsítottról van szó. Az ügyvéd szerint több mint tíz ember érintett.

Mint elmondta, a sértettek, akiket ők képviselnek, több tucatnyian vannak. Nekik vagy a hozzátartozójuk halt meg, vagy ők maguk súlyosan megsérültek. Az ügyvédi iroda indítványára a bíróság több százmillió forint értékben zárolta a gyanúsítottak vagyonát. A gyanúsítottak elmarasztalása esetén ez az összeg a sértettek polgári jogi igényének a kielégítésére szolgálhat - tette hozzá Magyar György.

Nagyítás-fotógalériánk a vörösiszap katasztrófa emlékképeivel - kattintson!
Stiller Ákos

A Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. Ajka melletti egyik iszaptározójának a gátja tavaly október 4-én szakadt át. A vörösiszap három települést öntött el: Devecsert, Kolontárt és Somlóvásárhelyet. A katasztrófa következtében tíz ember meghalt, több mint százhúszan megsérültek, több száz ház vált lakhatatlanná.

 

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.