Blikk: tizenkét fideszes képviselőt büntetett meg a frakció
Fejenként 50 ezer forint büntetést kapott 12 fideszes képviselő, mert nem ment be szerdán a parlamentbe – tudta meg a Blikk. A lap szerint nem volt más hivatalos elfoglaltságuk, legalábbis nem kaptak engedélyt a távolmaradásra.
Összesen 12 képviselő kapott 50 ezer forintos büntetést, vagyis 600 ezer forintot kell befizetniük – tudta meg a Blikk a Fidesz sajtóosztályától. A pénzt az Ökumenikus Szeretetszolgálatnak ajánlják majd föl. Szerdán a munka törvénykönyvéről vitáztak volna, ami miatt több szakszervezet az utcára is vonult, ám az általános vitára csak kevesen voltak kíváncsiak - számolt be a Blikk.
A fideszes politikusok többségének a frakcióvezetés engedélyt adott arra, hogy ne menjen el az ülésre más elfoglaltsága miatt. Egy részük bizottsági ülésen ült, a másik részük pedig arra készült, illetve más hivatalos programon voltak jelen. A 225 fideszes politikus között azonban öt olyan képviselő is akadt, akiknek bent kellett volna ülnie, mégsem jelentek meg a Parlamentben, heten pedig csak fél napot voltak bent.
A képviselők most még viszonylag jól jártak, fontos szavazáskor ugyanis akár fejenként 150 ezer forintos büntetést is kiróhatnak rájuk a frakció szabályzata szerint.