2011. november. 11. 08:01 hvg.hu Utolsó frissítés: 2011. november. 11. 10:16 Itthon

Cseppkő utca: vádemelés jöhet a halálos szekrénybaleset ügyében a Blikk szerint

Egy éve a Cseppkő utcai gyermekotthon nevelői szobájában szekrény dőlt H. Dominikra, amikor megpróbált felmászni rá. A kisfiú a balesetet nem élte túl, a most lezárult rendőrségi nyomozás szerint négyen felelnek a haláláért – számolt be a Blikk.

A kisfiú édesapja a rendőrségi iratismertetésen tudta meg, hogy a gondozónő, F. Judit, a gondnok, a karbantartó és még egy dolgozó gyanúsított együttesen – írja a Blikk. Az iratokból kiderült, hogy a gyermekeket magukra hagyta F. Judit, Dominik átment a nevelői szobába, és a szekrény tetejéről le akarta venni az egyik játékát, amikor a súlyos bútordarab rázuhant.

Az édesapa úgy gondolja, F. Judit felelőtlensége miatt halt meg a fia, az iratokból pedig azt hámozta ki, hogy a gondozónő ki akart bújni a felelősség alól. A család sértetti jogi képviselője azt mondta: örül, hogy a tragédia után egy évvel a rendőrök megtalálták a felelősöket az ügyben.

„A felelősök felkutatása után a gyászoló szülők megbízásából jogi lépéseket fogunk tenni az ügyben. Ennek részleteiről az édesapa kérésére egyelőre nem nyilatkozom. Most a több száz oldalas nyomozati anyag tanulmányozásával kell foglalkoznom” - mondta Kamarás Péter ügyvéd.

A Blikk megkereste a BRFK-t is, ahol írásban közölték: valóban megtörtént a gyanúsítás a kisgyermek halálának ügyében, az iratokat pedig a II-III. kerületi ügyészséghez továbbítják vádemelési javaslattal.

Hirdetés