Speciálisan felszerelt, barátságos gyermekkihallgató szobák kialakítását és a hatóság képviselőinek célirányos oktatását szorgalmazza az igazságügyi tárca, mert a kiskorúak nem kapnak megfelelő bánásmódot a rendőrségi, bírósági eljárások során - írja a Magyar Hírlap hétfői számában.
Magyarországon évente több mint százezer gyermek kerül kapcsolatba a hatósággal, de a gyermekbarát igazságszolgáltatás nem része a jogi kultúrának és a közbeszédnek sem; a szakemberek nem kapnak megfelelő képzést a gyerekekkel való bánásmódra, de hiányoznak a protokollok és a speciális kihallgatószobák is - írja a lap a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) tájékoztatása alapján.
A tárca most lépéseket kezdeményez olyan igazságszolgáltatási rendszer megteremtésére, amelyben a kiskorúak életkori sajátosságaiknak, szükségleteiknek, érettségüknek megfelelő bánásmódban részesülnek, hogy az eljárások során a lehető legkisebb trauma érje őket. A jogszabályi környezet biztosítja ugyan a képviselet, a tájékoztatás, a meghallgatás szabályait és a véleménynyilvánítás érvényesülését, de a KIM szerint széles szakadék húzódik az írott joganyag és a gyakorlat között, ezért változtatásra van szükség.