Itthon hvg.hu 2011. október. 25. 08:38

Gyurcsány Bajnait szeretné miniszterelnöknek

Gyurcsány Ferenc nem tartja lehetetlennek, hogy Bajnai Gordon legyen a demokratikus ellenzék egyik miniszterelnök-jelöltje - a volt miniszterelnök erről az ATV Egyenes beszéd című műsorában beszélt.

"Akkor működött jól a Szocialista Párt, amikor a pártban mindig is létező két platform, a klasszikus szocialista és a polgáribb oldal együtt tudott működni" - mondta el Gyurcsány Ferenc az ATV Egyenes beszéd című hétfői adásában, miután a hétvégén kilenc képviselőtársával kivált az MSZP-ből és bejelentette, új frakciót alakítanak a parlamentben.

Gyurcsány azt mondta, olyan balközép pártot szeretne, ami nem hadakozik a választókkal és nem ígérget nekik felelőtlenül. Az MSZP-ből kiválásáról elmondta, bár nehéz helyzet, ha egy befolyásos politikus, volt pártelnök és miniszterelnök a választási vereség után is aktív marad, Gyurcsány azonban úgy véli, ez mégsem személyes ügy volt, és szerinte akkor lesznek sikeresek, ha az MSZP-vel és az új párttal több embert érnek el, mint az MSZP eddig egyedül.

Gyurcsány bízik abban, hogy fél-egy év után együtt fognak tudni működni Mesterházy Attilával és az MSZP-vel is, ezért azt ígérte, hogy támogatni fogják az MSZP indítványait, ha megkérik rá. A volt miniszterelnök kijelentette, legfőbb célja az, hogy győzzenek Orbán ellen, ám ez szerinte csak együtt lehetséges.

Stiller Ákos

Az egykori szocialista pártelnök azt szeretné, ha a 2014-es választáson minden választókerületben lenne egy, a demokratikus ellenzékhez köthető jelölt, és ennek érdekében mind az MSZP-vel, mind az LMP-vel, vagy bármilyen, demokratikus párttal hajlandó együttműködni.

„2014-ben nem leszek miniszterelnök-jelölt” – tette hozzá Gyurcsány Ferenc az Egyenes beszédben, ugyanakkor azt nem tartja lehetetlennek, hogy Bajnai Gordon lehet a demokratikus ellenzék egyik miniszterelnök-jelöltje, aki ellenben már többször kijelentette, hogy nem akar politizálni. Gyurcsány rajta kívül még Molnár Csabát, az MSZP-ből kiváltak tervezett frakcióvezetőjét említette a 2014-es miniszterelnök-jelölteket firtató kérdésre.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.