2011. október. 24. 16:22 MTI Utolsó frissítés: 2011. október. 24. 18:23 Itthon

Négyen pályáznak a jászladányi polgármesteri posztra

A polgármesteri tisztségre négyen, míg a nyolc képviselői helyre harmincketten pályáznak a Szolnok megyei Jászladányban, ahol november 20-án időközi önkormányzati választást tartanak. Erre azért van szükség, mert a képviselő-testület korábban feloszlatta magát.

A négy polgármesterjelölt között újra indul a posztért Dankó István, a mostani polgármester, míg Bíró Csaba, Drávucz Katalin és Major Antal először száll ringbe – mondta hétfőn Pelládi Ildikó jegyző.

A helyi választási bizottság is tárgyalt arról az esetről, amely szerint a település egyik szociális intézményében, közvetlenül a kiküldés után, nem osztották ki az ajánlószelvényeket az ott lakók között. A bizottság elutasította az ezzel kapcsolatban érkezett kifogást, ugyanakkor az érintettek még a leadási határidő előtt megkapták az ajánlócédulákat.

A ki nem osztott ajánlószelvények ügyében Gulyás Éva, Jászladány alpolgármestere tett feljelentést ismeretlen tettes ellen, a választás rendjének megsértése miatt. A cédulákat legkésőbb október 6-ig meg kellett volna kapni mind a 4452 választópolgárnak, hogy október 21-ig legyen idejük végiggondolni, kit ajánlanak polgármesternek vagy képviselőnek.

Augusztus 25-i döntését megerősítve, szeptember 8-án nyilvános ülésen is saját feloszlatása mellett foglalt állást Jászladány képviselő-testülete.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 09. 12:00

Trump szóban már Putyin szintjén van, de mégis mit akar Grönlandtól, Kanadától és a Panama-csatornától?

A megválasztott amerikai elnök nem zárja ki, hogy katonai eszközökkel szerezzen meg a három kiszemelt területből kettőt, az USA északi szomszédját pedig gazdasági nyomásgyakorlással kényszerítené az 51. állammá. Donald Trump a harcias megnyilvánulásai alapján annyira veszi komolyan a határvonalakat, mint az Ukrajnát “nácítlanító” Oroszország, bár arra szerencsére kevés az esély, hogy az amerikai hadsereg bármely országot lerohanja. Összeszedtük, miért került a három kiemelt célpont Trump fókuszába.