Érthető, hogy Orbán Viktor miniszterelnök október 23-án is jelen akar lenne az uniós csúcstalálkozón – mondta a Századvég Alapítvány vezető elemzője az InfoRádió Aréna című műsorában. Kumin Ferenc beszélt arról is, hogy mikor változhat a kormány személyi összetétele, és hogy az MSZP-nek miért jelentene könnyebbséget, ha távozna a pártból Gyurcsány Ferenc.
Igen fontos, még ha nem is közvetlenül Magyarországot érintő döntések születhetnek az EU állam- és kormányfőinek hétvégi csúcsértekezletén – hangsúlyozta az InfoRádió Aréna című műsorában Kumin Ferenc. Ez egy olyan hétvége lesz, amikor az európai döntéshozatal nemcsak az unió, hanem a mi sorsunkat is direkt módon meghatározza – tette hozzá a Századvég Alapítvány vezető elemzője.
(Mint arról beszámoltunk: a Fidesz október 23-án az Astoriához tervezett rendezvénye végül elmarad, mert a kormányfő Brüsszelbe utazik az erre az időpontra eltolt EU-csúcsra.)
Az elemző beszélt arról is, hogy szerinte a kormány személyi összetétele egy nyugodtabb időszakban változhat. Tendencia, hogy félidőben a kormányok áttekintik, melyik területen érdemes cserélni. Előbb vagy utóbb eljön a változtatás ideje, valószínűleg politikai értelemben egy nyugodtabb időszakban – hangsúlyozta Kumin Ferenc, aki szerint egy politikus akkor cselekszik a leghelyesebben, ha nem a támadások közepette, végrehajtva a kritikusok óhaját változtat a kormánya összetételén. Ha így tenne, az a gyengeség jele lenne. Minél erősebben támadnak valakit, annál biztosabb, hogy a helyén marad – összegezte a politikai főszabályt az elemző.
Az MSZP belviszályáról szólva Kumin Ferenc úgy látja, hogy a pártnak akár könnyebbséget is jelenthet Gyurcsány Ferenc távozása, mert így az MSZP megszabadulna egy értékrendi-ideológiai kötöttségtől, amelyet a volt miniszterelnök képvisel: ez "a szociáldemokrata gondolkodásnak egy liberálisabb kiadása". Az elemző jelezte, hogy az ellenzéki pártoknak nehéz megnyerni a bizonytalanokat, ez az ő "ügyetlenkedéseiktől" is függ, de függ attól is, hogy a kormányzó pártszövetség jól intézi a hatalompolitikai manővereit.
Hozzátette, hogy a Jobbik és az LMP támogatottságának vannak korlátai. Az ökopolitikai gondolkodás, illetve a szélsőséges jobboldaliság nem egy néppárti attitűd, sok kiábrándult szavazó számára egyik sem kínál vonzó alternatívát.