2011. október. 10. 21:36 InfoRádió Utolsó frissítés: 2011. október. 10. 21:45 Itthon

"Magyarországon sok pedofil tartalom van"

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat elnöke szerint nincs felkészülve a rendőrség az internetes terjedő pedofil bűncselekmények kiszűrésére. Edvi Péter az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt erről. László Miklós szociológus pedig egy iskolások körében végzett felmérés eredményeit ismertette a gyerekek médiafogyasztási szokásairól.

Szükség lenne egy informatikai ujjlenyomatra, mert ezzel a pedofil bűncselekmények könnyebben felderíthetők lennének – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat elnöke. Edvi Péter szerint a legnagyobb probléma az, hogy a rendőrségen belül az úgynevezett magas technológiai osztály felkészületlen: kevés az emberük és az eszközük.

Magyarországon sok pedofil tartalom van, amiket más országokban gyorsan felderítenek és lekapcsolnak. Itthon sokkal többet kellene tennie a Belügyminisztériumnak – emelte ki az elnök.

László Miklós szociológus szintén az Arénában egy 13 és 17 év közötti iskolások médiafogyasztási szokásairól készített felmérésről beszélt. Ebből kiderült, hogy a nyolcvanas évek végén a gyerekeket a tévé előtt hagyták egyedül a szülők, később pedig a számítógép és az internet előtt, most már a mobiltelefonnal hagyják magukra – nem is tehetnek mást.

Hozzátette: gyakorlatilag mindenkinek van otthon mobilja és számítógépe, a felmérésben részt vett kétezer gyerek 90 százaléka internetezik, a családok több mint negyven százalékának pedig van okostelefonja. Az okostelefonokon kívül egy másik növekvő trendre hívta fel a figyelmet a szociológus: a közösségi oldalakat látogatók aránya húsz százalékkal nőtt.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?