Itthon MTI 2011. október. 07. 13:41

Feketemunkásokkal szedették a szőlőt Mátraalján

Harminckét bejelentés nélkül foglalkoztatott munkásra bukkantak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai, egy a mátraaljai borvidéken tartott ellenőrzés során – tájékoztatott pénteken a NAV.

Az interneten toborzott munkások közül senki után nem fizette meg a gazda a közterheket – közölte a NAV Észak-magyarországi Regionális Adó Főigazgatóságának főosztályvezetője.

Volt olyan helyszín, ahol a munkások ijedtükben szétszaladtak, amikor a NAV munkatársai bemutatkoztak és volt olyan szüretelő, aki még a "nevét is elfelejtette", amikor kérdezték – tette hozzá Körtvélyesi Zsuzsanna.

Mint elmondta: az adóhatóság, a korábbi hagyományoknak megfelelően fokozottan ellenőrzi az őszi mezőgazdasági munkák idején a bejelentési kötelezettség teljesítését és a szabályszerű foglalkoztatást.

A revizorok a helyszíni vizsgálatsorozattal azt igyekeztek feltárni, hogy ahol a szüret nem családi körben történik, hanem napszámosok bevonásával, ott a foglalkoztatással kapcsolatosan a gazda eleget tesz-e bejelentési és közteher-fizetési kötelezettségének.

A mezőgazdasági idénymunkára egyszerűsített módon létesíthető munkaviszony és az idényjellegű foglalkoztatáshoz kapcsolódó közteher viszonylag alacsony összegű: naponta, munkásonként 500 forint. A bejelentést pedig – regisztráció után – rugalmasan, elektronikus úton és telefonon is fogadja az adóhatóság.

Ennek ellenére több ellenőrzés alkalmával kiderült, hogy a munkásokat feketén dolgoztatják, a legkirívóbb eset a mátraaljai volt – mondta a főosztályvezető. Be nem jelentett alkalmazottak foglalkoztatásakor az érintettek jelentős összegű mulasztási bírsággal számolhatnak, a személyazonosságára vonatkozóan megtévesztő adatokat közlő magánszeméllyel szemben pedig büntetőeljárás indult – közölte Körtvélyesi Zsuzsanna.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.