Itthon MTI 2011. október. 05. 19:06

Schmitt Pál felfedezi Közép-Ázsiát

November első felében három közép-ázsiai országot, Azerbajdzsánt, Türkmenisztánt és Üzbegisztánt keresi fel Schmitt Pál köztársasági elnök, útjára magyar üzletemberek is elkísérik.

Vajna Márton, a Köztársasági Elnöki Hivatal külügyi hivatalvezetője az MTI-nek szerdán úgy fogalmazott, az államfő "aktív külpolitikát folytat, hogy a magyar vállalatokat helyzetbe hozza". Közép-Ázsia jelenleg a világ egyik legdinamikusabban fejlődő régiója, még elérhető a magyar cégek számára - fejtette ki, példaként említve, hogy különösen egyes gyógyszer- és építőipari vállalatoknak lehet vonzó a térség. Ezért - mint mondta - egy üzletemberekből álló delegáció is az államfővel tart a körúton.

Schmitt Pál
MTI

A közép-ázsiai út elsődleges célja a gazdasági kapcsolatok építése. Schmitt Pál ugyancsak novemberben hasonló céllal látogat majd Törökországba - közölte a hivatalvezető. Emlékeztetett, hogy tavaly decemberben Schmitt Pál az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) csúcstalálkozója alkalmából a térség egy másik országába, Kazahsztánba látogatott, júniusban pedig Budapestre érkezett Roza Otunbajeva kirgiz elnök. "Ezt a kört zárja be" a novemberi közép-ázsiai út - mutatott rá Vajna Márton.

  
 

Hirdetés