2011. szeptember. 22. 14:03 MTI Utolsó frissítés: 2011. szeptember. 22. 14:02 Itthon

Lázár a szívén viseli a honvédelem anyagi helyzetét

A Fidesz országgyűlési frakciója fokozott figyelemmel kíséri a 2012-es honvédelmi költségvetés alakulását – jelentette ki Lázár János, a kormánypárti képviselőcsoport vezetője csütörtökön Hódmezővásárhelyen, a magyar-román-szlovák-ukrán Tisza Többnemzeti Műszaki Zászlóalj közös gyakorlatának záróünnepsége után.

A politikus hangsúlyozta, képviselőcsoportja az elmúlt egy évben támogatta Hende Csaba miniszter törekvéseit, hogy megerősítse a honvédséget. A képviselőcsoport ezért is szeretné, ha a Magyar Honvédség a költségvetési vita során meg tudná őrizni pozícióit, s helyzete nem gyengülne tovább, mint ahogy az az elmúlt nyolc esztendőben jellemező volt. Ebben a kérdésben a kormány és a frakció között akár még vita is kialakulhat – fogalmazott Lázár János.

Mint mondta, a képviselők a költségvetéshez beadott módosító indítványaikban a kiadások fedezetéül gyakran jelölik meg honvédség költségvetését, erre azonban frakcióvezetőként nem szeretne lehetőséget adni.

A honvédség több vidéki városban - így Hódmezővásárhelyen is - egyike a legnagyobb munkaadóknak, stratégiai szerepet tölt be a települések életében. Emellett kiemelten fontos a katonaság társadalmi feladata, küldetése is – fogalmazott az alföldi város polgármestere, megjegyezve: az elmúlt években a honvédség fontos feladatokat látott el a nemzetközi missziókban és kiemelkedően helytállt a katasztrófahelyzetek kezelése során, például a 2006-os árvíz idején, ezért sem lehet költségvetését jelentősen átalakítani.

"Szeretnénk, ha a honvédség a következő időszakban is képes lenne küldetését betölteni, s egy erősödő, jól működő szervezetté válna nyolc év szocialista rombolása után" – mondta Lázár János.

Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.