Stohl András ugyanolyan elítélt lesz a börtönben, mint a többi fogvatartott, azzal a különbséggel, hogy rá jobban kell vigyázni, mint a társaira, mert híres ember, ezért megtámadhatják - ezt egy olyan igazságügyi klinikai szakpszichológus mondta az InfoRádiónak, aki évtizedeken át foglalkozott lelkibeteg rabokkal.
Nem kavarja fel a börtön életét az, hogy egy híresség is bekerül - mondta az InfoRádiónak Stohl András elítélése kapcsán Magyarné Zsombor Julianna igazságügyi klinikai szakpszichológus. Kiemelte: a rácsok mögött nem hírességnek, hanem elítéltnek fog számítani, így külön jogokkal sem bír majd, a színész elhelyezésénél ugyanakkor figyelembe kellene venni az ismertségét, hogy ne olyan környezetbe kerüljön, ahol utálják, és baja eshet. Hozzátette: jobban oda kell figyelni rá, mert esetleg könnyen céltábla lehet, és fontos, hogy megóvják a kemény fiúktól.
Szerinte a személyzetre nem ró ugyan plusz feladatot, hogy híresség kerül a börtönbe, ám őket is fel kell készíteni arra, hogy úgy kell vele bánni, mint eggyel a sok közül. Ha kivételeznének Stohl Andrással vagy nem tudnának vele bánni, akkor a felettesnek közbe kell lépnie - hangsúlyozta.
Stohl Andrást jogerősen tíz hónap börtönbüntetésre ítélte kedden a bíróság, de öt hónap után szabadon bocsátható, amit a bírónő szerint a drogprevenciós felvilágosító turnéján tett erőfeszítéseinek köszönhet. A bíróság a jogerősen kiszabott szabadságvesztés mellett öt évre eltiltotta a színészt a járművezetéstől, és 600 ezer forint bűnügyi költséget kell megfizetnie, a közügyektől való eltiltást azonban kivették a jogerős ítéletből.