Indul az 500 milliós program: az első úticél Erdély
Elindult a Határtalanul! tanulmányi kirándulási program, az első csoport szeptember 4-én kelhet útra Erdélybe.
Répás Zsuzsanna, nemzetpolitikai helyettes államtitkár a csütörtöki budapesti projektindító rendezvényen úgy fogalmazott: a Határtalanul! program segít összekötni a Magyarországon és határon túl élő fiatalokat, és ez a legfontosabb. "Tarthatunk magas szintű politikai fórumokat, alkothatunk törvényt az összetartozásról, de, hogy mindezt megélhetővé tegyük, ahhoz személyes élményekre, találkozásokra van szükség" - mondta, hozzátéve: különösen fontos ez a most felnövekvő nemzedék számára.
Az idei költségvetésben 500 millió forintot különítettek el a programra, ebből az összegből összesen 15.500 diák és pedagógus utazhat Erdélybe, Felvidékre, Kárpátaljára vagy Vajdaságba. Az a cél, hogy a jelenlegi pályázati támogatás normatívvá váljon a jövőben - jelezte a helyettes államtitkár. Hozzátette: az volt a terv, hogy a korábbi pilotprogramban résztvevő hatezres létszámot megduplázzák, és ez sikerült.
Jelezte, hogy kétféle utazást támogatnak az állami keretből: az általános iskola hetedik osztályosai elsősorban "felfedező utakra" mennek majd, megismerkednek a külhoni magyar területek jellegzetességeivel. Ugyanakkor az utak 97 százalékánál van olyan programelem, amely tartalmaz határon túli magyar fiatalokkal való találkozást is; ilyen utakra mintegy 12,5 ezren mennek - mondta Répás Zsuzsanna.
A másik utazási típus, a pilotprogramban részt vevő szakképző intézmények együttműködését támogatja. Ennek keretében Magyarországról 1259 diák utazik ki és külhoni területekről 1340 érkezik hozzánk. A legtöbb kirándulást tavaszra, májusra időzítik, de sokan utaznak már most, szeptemberben-októberben is.
Csete Örs programvezető az MTI kérdésére elmondta: a legnépszerűbb úticél Erdély, ide irányul az utazások 65 százaléka; a diákok 13 százaléka Kárpátalja, 10 százaléka Felvidék felfedezésére indul majd. Kiemelte: azon dolgoznak majd, hogy a most rendelkezésre álló keret tovább nőjjön. Az a cél, hogy egyetlen magyar iskolás se fejezze be úgy tanulmányait, hogy állami támogatással ne jutott volna el határon túli magyar területre. A Határtalanul! program nem csak egy pályázat, ennél sokkal több - fogalmazott a programvezető.
További információkat a www.hatartlanul.eu honlapon olvashatnak az érdeklődők. Az oldalon olcsó szálláshelyeket, a kirándulások megszervezéséhez szolgáltatókat és a kinti középiskolákat jelző térképet is lehet találni.