Itthon MTI 2011. augusztus. 29. 11:59

Módosítanák a régészeti felmérés szabályait a nagyberuházók miatt

A nagyberuházások esetében az előzetes régészeti felmérés szabályainak pontosítását kezdeményezi a fideszes L. Simon László a kulturális örökség védelméről szóló törvényhez benyújtott módosító indítványában.

A kormánypárti országgyűlési képviselő hangsúlyozta, hogy az elmúlt időszakban számos nagyberuházás esetén problémaként merült fel, hogy a magas beruházási költségű, nagy telephelyigényű beruházások vonatkozásában a kulturális örökségvédelmi szabályok által kötelezően előírt megelőző régészeti feltárások teljes költségigényét nagyon nehéz előre megbecsülni. 

Éppen ezért a fideszes képviselő azt kezdeményezi, hogy legyen kötelező a beruházások előtt előzetes régészeti dokumentációt készíteni. Ennek a műszeres lelőhely- és leletfelderítés és terepbejárás alkalmazásával készült dokumentumnak a segítségével ugyanis ki lehet számolni a régészeti feltárások teljes költségeit és időbeli igényét is - mondta. 

MTI / Czeglédi Zsolt

L. Simon László szerint további újdonság, hogy ha a dokumentáció során megbecsült költségek túl magasak, akkor állami segítséggel - akár állami támogatással - másik területet lehet találni a beruházáshoz. A gyakorlatban a fideszes képviselő szerint ez úgy nézne ki, hogy ha egy nagyberuházás a bizonytalan régészeti beruházási költségek miatt nem valósulna meg – ahogyan L. Simon László szerint volt is erre példa – akkor a beruházás kapcsán tárgyaló szakminiszter megegyezhet úgy is, hogy ezek a költségek ne befolyásolják a beruházást. A kulturális örökség védelméről szóló törvény tárgyalása a részletes vitával folytatódik az Országgyűlés szeptemberben kezdődő őszi ülésszakán.

Hirdetés