Saját közterület-felügyelete lesz az első kerületnek
Önálló közterület-felügyeletet hoznak létre Budapest I. kerületében – így döntött az ottani képviselő-testület csütörtökön.
Budavár polgármestere az ezzel kapcsolatos indítványában jelezte: több szempontból is ideális lenne, ha 2012. január 1-jétől önálló közterület-felügyelete lenne a városrésznek, mivel idén november 26-tól a budai Váron kívüli parkolás-üzemeltetést az önkormányzatnak kell megoldania.
Nagy Gábor Tamás indoklása szerint számos közérdekű bejelentést kaptak már a közterület rendjével, a graffitikkel, hajléktalanokkal kapcsolatos problémák miatt.
A 15 igen szavazattal, egyhangúlag elfogadott határozat szerint a kerület saját működési körébe vonja a jelenleg a Fővárosi Közterület-felügyelet által működtetett szolgálatot, a polgármester pedig tárgyalni kezd a fővárosi önkormányzattal, illetve annak társaságával a feladatok átvállalásáról.
Ilyen feladat lehet egyebek mellett a közterületek jogszerű használatának ellenőrzése, az épített és természeti környezet védelme, tiltott helyeken a dohányzás szankcionálása, vagy a közterületen tárolt üzemképtelen járművekkel kapcsolatos intézkedés.
A városrész vezetőjének a kerületi felügyelet létrehozásával kapcsolatos rendeleti, költségvetési és egyéb döntési javaslatokat a képviselő-testület szeptemberi ülésére kell elkészítenie.