A várható hőség miatt kilenc megyére narancssárga figyelmeztetést adott ki hétfőre az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ).
A honlapjukon látható előrejelzés szerint Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Vas, Veszprém, Fejér, Zala, Somogy, Tolna és Baranya megyében a napi középhőmérséklet tartósan 25 Celsius-fok felett alakulhat.
Csonka Tamás, az OMSZ veszélyjelző munkatársa vasárnap elmondta, hogy tartós hőségre kell készülni. Hétfőn elsősorban a Dunántúlon haladhatja meg a napi középhőmérséklet a 25 fokot, a hét közepétől pedig már az ország túlnyomó részén 27 fok fölött is alakulhat. Hozzátette, hogy nagyjából péntekig nem várható csapadék, csak néhol - elsősorban északkeleten - alakulhat ki egy-egy zárpor vagy zivatar. A nappali maximumok kezdetben több helyen 35, a hét második felében 37-38 fok körül alakulhatnak, és éjszaka sem fog jelentősen felfrissülni a levegő.
Csonka Tamás emlékeztetett, hogy legutóbb július közepén volt hasonló hőséghullám, az idei legmagasabb hőmérsékletet, a 39,1 Celsius-fokot is ekkor mérték. Megjegyezte: van rá esély, hogy a jövő héten ismét megdőlnek a napi melegrekordok. A hőséghullám vége egyelőre nem látható. Mint mondta, 27. és 29. között megszűnhet a kánikula, de ez az előrejelzés még bizonytalan.