2011. augusztus. 19. 17:40 MTI Utolsó frissítés: 2011. augusztus. 19. 17:37 Itthon

Az MSZP Pest megyéért aggódik

A kormány ne hagyja cserben a Pest megyei gyermekeket és a kisebbségi önkormányzatokat sem - hangoztatta Tóbiás József, az MSZP Pest megyei elnöke és Fogarasiné Deák Valéria, Pest Megye Önkormányzatának kisebbségi tanácsnoka pénteken a közgyűlés épülete előtt tartott sajtótájékoztatón.

Tóbiás József szerint a Pest megyében lévő nevelőszülői hálózat működése elérte az ellehetetlenülés határát. A Magyar Államkincstár által a működéshez átutalt tavalyi összeg sem jutott el maradéktalanul a nevelőszülői hálózathoz, az idei évben is csak töredékösszegről beszélhetünk - emelte ki. A szocialista politikus szerint ugyanez a helyzet az iskolakezdési támogatások folyósítása esetében is, holott erről a parlament törvényt is elfogadott. Mindezekért az MSZP Pest megyei frakciója arra kéri a kormányt, hogy a Nemzeti Erőforrás Minisztériumon keresztül nyújtson 120 millió forint gyorssegélyt a hátrányos helyzetű gyerekeket nevelő családoknak és intézményeknek. Ugyan ez sem oldaná meg a helyzetet, de legalább a teljes csőd elkerülhető lenne, és biztosítani lehetne az iskolakezdést - hangsúlyozta.

Mindezekért az augusztus 26-i megyei közgyűlésen MSZP frakciója kezdeményezni fogja a 2006 és 2010 közötti gazdálkodás teljes áttekintését, azért, hogy mind a politikai, mind pedig a jogi következtetéseket le lehessen vonni - tette hozzá Tóbiás József. Fogarasiné Deák Valéria elmondta, hogy a megyei önkormányzat adósságrengetegében eltűnt a megyében lévő hat kissebségi önkormányzat általános működési támogatására szánt pénz. Úgy fogalmazott, hogy "a postás lenyelte a küldeményt". Szerinte a helyzet törvénytelen és elfogadhatatlan, mivel a vonatkozó törvény nyolc napot ír elő a Magyar Államkincstártól kapott összeg továbbításra. Sajnos a Pest Megyei Kormányhivatal törvényességi felhívásának sem volt foganatja, a megyei önkormányzat ennek ellenére sem cselekedett - tette hozzá.

A kisebbségi tanácsnok közölte, hogy a probléma megoldása érdekében a jövő héten levélben fordul Szászfalvi Lászlóhoz, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkárához.

 

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.