2011. augusztus. 18. 12:25 MTI Utolsó frissítés: 2011. augusztus. 18. 13:23 Itthon

Az adófizetők 22 milliárdjába kerül az MTV-székházberuházás

A 22 milliárdos összeg negyede-harmada, mint amennyiért - az eredeti szerződés szerint - negyven évig bérelhették volna az objektumot. Ez idő alatt bruttó 130 milliárd forintot kellett volna fizetni, ám még akkor sem került volna az állam tulajdonába az ingatlan.

Az adófizetőknek nettó 22 milliárd forintba fog kerülni a Magyar Televízió Kunigunda útjai székházberuházása - jelentette be Balogh László, a Közszolgálati Közalapítvány kuratóriumi elnöke és Szabó László, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) kommunikációs igazgatója csütörtökön.

Az óbudai székházban tartott sajtótájékoztatón Balogh László arról beszélt, hogy ez az összeg negyede-harmada, mint amennyiért - az eredeti szerződés szerint - negyven évig bérelhették volna az objektumot. Hozzátette: ez idő alatt bruttó 130 milliárd forintot kellett volna fizetni, ám még akkor sem került volna az állam, illetve az MTV tulajdonába az ingatlan.

Szabó László súlyos örökségnek nevezte a székházszerződést. Közölte, nyilvánosságra kívánják hozni a korábbi, és a jelenlegi székházszerződések dokumentumait, ám ehhez előbb nemzetbiztonsági vizsgálat szükséges. Hozzátette: jelenleg is lehetőség van arra, hogy - kérésre - a dokumentumokba bárki betekintést nyerjen. Aki be kíván tekinteni a dokumentációba, a szekhaz@mtva.hu elektronikus címen kérhet időpontot.

Úgy fogalmazott: tiszta, világos és átlátható helyzetet kívánnak teremteni az egységes közmédia székházával kapcsolatosan. Elmondta, az MTVA-nak másfél éve van arra, hogy megvásárolja az ingatlant. Jelezte: a vásárláshoz banki hitelt kívánnak felvenni, ezért erre rövidesen közbeszerzési pályázatot írnak ki. Balogh László azt hangoztatta: a korábbi - titkosított - szerződés sem az MTV-nek, sem az adófizető polgároknak nem volt jó, és esély sem volt arra, hogy rövid, közép-, vagy akár hosszú távon megoldja a köztévé elhelyezésének problémáját.

Elmondta, a mostani székházszerződés ugyanakkor nemcsak az ingatlan tulajdonjogának megszerzését, hanem fejlesztési lehetőségeket is biztosít. Köszönetet mondott azoknak, akik az elmúlt fél évben végigvitték a tárgyalásokat, és mindent megtettek azért, hogy minél kevesebb közpénzbe kerüljön a székház.

Kitért arra is, hogy a korábbi, Szabadság téri és a jelenlegi székház ügyeiben még tart a nyomozás. Mint mondta, reméli, hogy a közvélemény nemcsak a szerződéseket ismerheti majd meg, hanem a felelősök nevét is.

Szabó László elmondta, a nemrég megkötött új szerződés több tételből áll; ezek közül csak egy a székház és a hozzá tartozó telek visszaszerzésének lehetősége. Közölte: a szerződés bővítési lehetőséget is biztosít: a közmédia tulajdonába kerülhet az ugyanezen az osztatlan telken álló Market Építő Zrt. székház, valamint egy további, az MTV-től nem messze fekvő 43 ezer négyzetméteres telek. Jelezte: ezekre az ingatlanokra azért van szükség, mert az új székház nem elegendő a közmédia egészének befogadására.

Hirdetés