Augusztus 9-én repül New Yorkba Zelei József, hogy 3500 kilométer kerékpárút megtétele után bekerekezzen a terrortámadás áldozatául esett World Trade Center helyén tartandó megemlékezésre. A WTC-t 2001. szeptember 11-én 8 óra 46 perckor érte támadás, amikor eltérített repülőgépek csapódtak az épületekbe.
Az egri sportember idáig 36 európai országon biciklizett át, az általa vezetett Békekönyvbe pedig számos nagyváros polgármesterének, politikusoknak és a közélet ismert személyiségeinek aláírása került. A béke követeként hajtja kerékpárját és idáig 30 ezer kilométert tett meg, útjai során pedig rendre 2001. 09. 11-ről emlékezett meg.
Ennek a sajnálatos eseménynek idén lesz a 10 éves évfordulója, amelyen Zelei József részt akar venni. Hazánk USA képviselete szervezi számára a találkozókat, és jelenlegi információja szerint a Fehér Házban átadhatja a Békekönyvet Barack Obama amerikai elnöknek, illetve New York és Washington városok valamilyen szintű vezetőjének is.
Előtte azonban végigkerékpározza a Boston-Montreal-Ottawa-Torontó-Buffaló-Washington-Baltimore-Philadelphia-New York útvonalat. A sportolót ma délután Eger polgármestere, Habis László búcsúztatta és a tavaly elültetett békefáról közösen téptek le néhány levelet útravalónak.